Nem befürödni Tiszafüreden!

2021-04-24 11:10:34
Kisvárda FC

Két nyeretlen és szerzett gól nélküli meccs után javítani vasárnap NB III-as csapatunk – BEHARANGOZÓ.

Az utóbb játszott meccsektől most sem vár sokkal könnyebb NB III-as csapatunkra – ha egyáltalán. A Kisvárda Master Good II vasárnap a Tiszafüredi VSE vendége lesz, márpedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek masszív középcsapatnak számítanak a harmadosztály Keleti csoportjában.

„A Tiszafüred már az őszi, Kisvárdán játszott meccsen is bizonyította, hogy szervezett csapat, és bár azóta az éllovas Tiszakécskéhez távozó gólkirályjelölt, Kalmár Ferenc, az ő helyettesítését is meg tudják oldani összehangolt csapatmunkával – jellemezte az ellenfelet Kocsis János, tartalékcsapatunk edzője. – A tavaszi szezonban a betegségek miatt volt a Fürednek egy kis hullámvölgye, de már abból is kilábalni látszik. Mi az utolsó két meccsünkön nem szereztünk gólt, ami akkor is fájó, hogy élcsapatok ellen szerepeltünk. Ezen változtatni kell, idegenben is be kell tudnunk találni vasárnap.”

A két csapat között a vasárnapi meccs előtt négy helyezés és öt pont a távolság – a mieink javára.


NB III KELETI CSOPORT: 31. FORDULÓ

TISZAFÜREDI VSE (12.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (8.)

Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, vasárnap, 17.00 (zárt kapuk mögött)

Vezeti: Szabó Levente (Balla Levente, Forgács Máté)


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk