Nem asszisztálnánk a bajnokavatáshoz

2023-05-04 17:00:34
Kisvárda FC

Az előző Ferencváros elleni meccsen megsérült belső védőnk szerint a bajnoki hajrában képes javítani a csapat.

Az eddigi egyetlen, Ferencváros ellen játszott mérkőzésén pontot szerzett a kisvárdai csapat, ami nem minden nap fordul elő, így Alaksandar Jovicic akár kellemes emlékekkel is gondolhatna vissza a február 11-i, Fradi elleni otthoni 0–0-ra. Csakhogy a kétszeres bosnyák válogatott belső védőnk válla annak a mérkőzésnek a hajrájában sérült meg, ami miatt másfél hónapos kihagyásra kényszerült.

„Valóban felemásak az érzéseim annak a mérkőzésnek a kapcsán – emlékezett a csaknem három hónapja történtekre Alaksandar Jovicic. – Döntetlent értünk el a legjobb magyar csapat ellen, sőt, talán közelebb is álltunk a győzelemhez, ám a hajrában olyan sérülést szenvedtem el, ami miatt hosszabb kihagyásra kényszerültem. Azóta teljesen felépültem, csak a játékra kell koncentrálnom, és várom a szombati mérkőzést. Az utóbbi időben nem értünk el jó eredményeket, jó ideje nyeretlenek vagyunk, de bizakodva várjuk a szombati mérkőzést. Arra koncentrálunk, hogy az utolsó négy mérkőzésen minél eredményesebbek legyünk. A sikeres bajnoki évzárás lehet az alapja a jövő évi jó szereplésnek, annak, hogy legközelebb végig versenyben legyünk a nemzetközi kupaindulásért.”

Milos Kruscsics, a csapat vezetőedzője a Honvéd elleni bajnokit (2–2) követően arról beszélt, hogy egyértelműen az önbizalomhiány az oka a gyengébb eredményeknek. Így érezni ezt a pályán is?

„Abszolút – vágta rá Alaksandar Jovicic. – Rengeteg döntetlent játszunk, nagyon sok pontot veszítünk a mérkőzések hajrájában, ezekből sajnos nem tudunk erőt meríteni. Hosszasan lehetne sorolni azokat a meccseket, amelyek így jártunk, legutóbb a Honvéd ellen is kétszer vezettünk, mégsem tudtunk nyerni. Talán szombaton, a Fradi ellen...”

A 27 éves játékos először léphet pályára a Ferencváros otthonában, most tapasztalhatja meg az ottani miliőt. Amely a szokásosnál is emelkedettebb lehet, hiszen előfordulhat, hogy a zöld-fehérek már bajnokként lépnek pályára ellenünk (amennyiben a Honvéd pénteken legyőzi a Kecskemétet), illetve, ha nyernek a mieink ellen, biztosan az élen zárnak.

„Tisztában vagyunk ezekkel, és minden bizonnyal a Ferencváros lesz a bajnok, de nem azért látogatunk az otthonukba, hogy asszisztáljunk az esetleges ünneplésükhöz. Legalább egy pontot akarunk ellene szerezni, a Fradi meg csak ünnepeljen egy héttel később” – véli Alaksandar Jovicic, aki számára több ismerős arc szerepel majd a szombati ellenfél soraiban. – Az Újpest elleni hétfői bajnokin két gólt szerzett Amer Gojak a honfitársam, többször szerepeltünk együtt a korosztályos és a felnőtt bosnyák válogatottban is. Mondhatom, igazán remek srác és nagyszerű játékos, de mindent megteszünk azért, hogy nemhogy két, de egy gólt se szerezhessen ellenünk. Adnan Kovacevic és Eldar Civic ugyancsak bosnyák válogatott játékosok, jó ismerőseim, minden bizonnyal remekül elbeszélgetünk majd egymással a meccs előtt és után, de a kettő között ellenfelek leszünk, és mindent megteszek azért, hogy jó eredményt érjünk el ellenük.”


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló