Nekik most teljesen nyolc

2021-10-18 13:32:21
VLA

Fölényes győzelmet aratott a Várda LA U14-es lánycsapata.

Megszerezte első győzelmét a bajnokságban U14-es lánycsapatunk, amely a Kazincbarcika ellen aratott fölényes győzelmet. Ez volt a második mérkőzés, amelyen ebben a bajnokságban pályára léptek a legkisebb korosztályos hölgyeink, a folytatás azonban nem várat magára sokat, hiszen csütörtökön Cigándon lépnek pályára.


LÁNY REGIONÁLIS U14 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ

Várda LA–Kolorcity Kazincbarcika SC 8–0 (5–0)

VLA: Miklovicz – Szabó Zs., Bihari P., Márta R., Kőrösi K., Horváth L., Botta, Muskóczki, Bihari Cs. Csereként pályára léptek: Kocsis F., Kerepesi, Kovács A. Edző: Homokiné Bákonyi Mária

Gól: Márta R. 3 (egyet kilencméteresből), Bihari Cs. 2, Bihari P., Kőrösi K. (kilencméteresből), Botta

Homokiné Bákonyi Mária: – Az első perctől kezdve kezükbe vették az irányítást, és szinte végig egykapuztak a lányok. A széleken, különösen a jobb oldalon nagyon szép támadásokat vezettünk, és ha a kapufára lőtt labdák legalább fele bemegy, akkor is kétszámjegyű találatot értünk volna el. Újoncok is bemutatkoztak a csapatban, akik helytálltak.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló