Négyről máris ötre jutott

Bohdan Melnik egyedülálló sorozata: valamennyi NB I-es idényünkben a kapuba talált.
Egyetlen játékosunknak volt arra esélye, hogy négy után az ötödik NB I-es évünkben is feliratkozzon a házi góllövőlistánkra. Bohdan Melnik gyorsan élt is az eséllyel, hiszen – csakúgy, mint egy évvel ezelőtt a Gyirmót elleni mérkőzésen – a második játéknapon bevette a Mezőkövesd kapuját. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a
2017 óta Kisvárdán szereplő játékos a feljutás évében is eredményes volt kétszer, akkor bizony elmondható: hatodik éve rendszeresen eredményes, miközben jobbhátvédként és védekező középpályásként nem feltétlenül a gólszerzés az elsődleges feladata.
„Gólt szerezni megtiszteltetés, de nem a legfontosabb dolog – jelentette ki Bohdan Melnik. – A legfontosabb a csapat és a klub fejlődése, és szerencsére nálunk ez évről évre megtörténik. Remélem, ez a folyamat nem szakad meg, és nem szerepelünk majd rosszabbul, mint az előző évben. Nem hinném, hogy csak azért lesz jó szezonom, mert megint betaláltam a második fordulóban, mindenesetre az önbizalmamnak jót tett, de ugyanolyan keményen kell dolgoznunk tovább, mint eddig. Már csak azért is, mert ez az időszak nagyon megterhelő, hetek óta három naponta játsszuk a térmeccseket. Jó lenne, ha ez a sorozat minél tovább tartana, a csapat remekül dolgozik, a játékosok segítik egymást, ahogy a stáb tagjai is. Mindenki igyekszik a legjobbját adni.”
BOHDAN MELNIK MÉRKŐZÉSEI/GÓLJAI KISVÁRDAI SZÍNEKBEN AZ NB I-BEN
2018-2019: 24/1
2019-2020: 26/2
2020-2021: 29/1
2021-2022: 32/3
2022-2023: 2/1
Összesen: 113/8
A borítófotón: Bohdan Melnik csúszik-mászik és minden bajnoki évünkben szerez legalább egy gólt
Fotó: Móricz Csaba

