Négyből négy. Ez igen!

2019-07-18 20:13:29
Kisvárda FC

Kupacsapataink mérlege előtt mi is megemeljük a kalapunkat.

Csütörtökön este véget ért a nemzetközi futballkupák első selejtezős köre, és rég nem látott módon mind a négy magyar csapat sikerrel vette az akadályokat. Ráadásul úgy, hogy a négy párharc nyolc mérkőzésén veretlenek maradtak az NB I-es csapatok: öt győzelem mellett három döntetlen volt a mérleg.

A három iksz a csütörtöki Európa-liga-visszavágókon született (miután szerdán a Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább), de az első meccseken aratott győzelmek után ezek is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Budapest Honvéd, a DVSC és a Mol Fehérvár FC biztosan lépjen a következő körbe. A négy továbbjutás jó fényt vet a magyar futballra, mutatja az NB I erejét, kifejezi, hogy rang ehhez a tizenkettes mezőnyhöz tartozni. A kisvárdai futballklub nevében gratulálunk a magyar csapatok első körös teljesítményéhez, várjuk a jó folytatást!

A Kisvárda Master Good a bajnokság korai szakaszában találkozik a kupacsapatokkal: a DVSC-vel augusztus 10-én vagy 11-én a második, a Honvéddal augusztus 17-én vagy 18-án a harmadik, a Mol Fehérvárral augusztus 31-én vagy szeptember 1-jén az ötödik, a Ferencvárossal szeptember 14-én vagy 15-én a hetedik fordulóban mérkőzik meg – mind a négy kupacsapattal idegenben...


EURÓPAI KUPACSAPATAINK HÉTKÖZI EREDMÉNYEI A SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁBAN

Bajnokok Ligája: Ludogorec (bolgár)–Ferencváros 2–3 (továbbjutott, FTC, kettős győzelemmel, 5–3)

Európa-liga: Zalgiris Vilnius (litván)–Bp. Honvéd 1–1 (tj.: Honvéd, 4–2), Kukësi (albán)–DVSC 1–1 (tj.: DVSC, 4–1), Mol Fehérvár FC–FK Zeta (montenegrói) 0–0 (tj.: Fehérvár, 5–1)


A fotón: A Fehérvár a Felcsúton játszott visszavágón gól nélküli döntetlent játszott

Fotó: MTI


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló