Négy győzelem

A hétből öt csapatunk itthon játszott – EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 7. FORDULÓ
ETO FC Győr–Várda LA 1–0 (1–0)
VLA: Márton Á. – Klinfinszkij, Babics, Tenkács, Biljusz (Krucan, 55.), Babják (Scsadej, 65.), Osztrovka, Szikszai, Racskó (Kobeljas, 81.), Rózsa S., Kancsij. Edző: Csernijenko Ruszlan
Gól: Bánáti (13.).
Kiállítva: Kráz (Győr, 57.).
Csernijenko Ruszlan: – Vereség után talán furcsa, amit mondok, de a lefújást követően ezúttal megdicsértem a csapatot, amely mindent megtett a győzelemért. Fölényben játszottunk, helyzeteink voltak, kétszer is a kapufát találtuk el, de valamiért a futball büntet bennünket azokkal a centikkel, amik miatt nem tudunk a kapuba találni. Ha pedig nem szerzel gólt, törvényszerű, hogy az ellenfél betalál, ahogy azt most is megtörtént egy labdaszerzést követően. A most látottakra azonban lehet építeni, a következő bajnokira meg kell találnunk a gólokhoz vezető utat.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Várda LA–Puskás Akadémia FC 0–0
VLA: Tkacsenko – Barati, Prjamov, Mavrodij, Borovszkij (Nagy B., 94.), Koljada (Csáki G., 67.), Rudik, Csengeri (Milik, a szünetben), Csarkó (Fedorov, 63.), Kozma Zs., Molnár M. Edző: Belényesi Miklós
Belényesi Miklós: – Utánpótlás szinten jó mérkőzést játszottunk, igazi fizikai és taktikai csata volt a pályán. Jól kezdtük a találkozót, működött amit elterveztünk, csak sajnos két-három ember nagyon rossz napot fogott ki, ezért nem tudtuk gólt szerezni. Fél óra után lecseréltem volna őket, de sajnos a kispadon csak három egészséges játékosunk volt bevethető. A második félidőben megvolt a ziccerünk kapussal szemben, de sajnos nem tudtuk értékesíteni. A végén nagy nyomás alá kerültünk, mert jó csapat a Puskás, de megint azt az arcunkat mutattuk, amit szeretnénk látni minden mérkőzésen. A nagy helyzetek alapján igazságos a döntetlen, de talán a legnagyobb lehetőségek alapján ide billent a mérleg. Ami viszont bosszantó, még mindig, a rengeteg technikai és ki nem kényszerített hiba, ezen dolgozunk, mióta elkezdtük a közös munkát, de még sok van belőlük, és így nehéz mérkőzést nyerni.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Várda LA–DVSC 1–0 (0–0)
VLA: Mihajljuk – Horvát A., Fedor (Király M., 88.), Petics, Amászta, Knisz (Erdős Zs., 88.), Veprik, Piros M., Lupij (Pekarik, 94.), Lics (Bobal, 60.), Jazsik. Edző: Márton István
Gól: Piros M. (53.).
Márton István: – Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, a Debrecen igazolta jó hírét. Büszke vagyok a csapatra, hogy nagyon nagy részét betartották a héten gyakoroltakból, és óriási győzni akarásról tettek tanúbizonyságot.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 7. FORDULÓ
Várda LA–Diósgyőri VTK 4–1 (1–0)
VLA: B. Herc (Jakab B., 68.) – Osztroha M. (Volvacs, a szünetben), Budaházi Zs., Fodor Á. (Táth, 32.), Szarvas M. (Fidler, 68.), Nagy M., Hodovanec (Birov, 60.), Pilipjuk (Oláh K., 60.), Gombkötő, Szencsenkov, Kiss R. (Harsányi L., 60.). Edző: Törtei Tamás
Gól: Táth (35.), Pilipjuk (50.), Kiss R. (52.), Budaházi Zs. (57.).
Törtei Tamás: – Gratulálok a csapatnak! Nehezen indult a mérkőzés, egy-két játékos erőtlen és lassú játéka miatt. Hatvan perc után viszont már négy null volt, így mondhatom, hogy kiegyensúlyozott és nyugodt második félidőt produkáltunk. Ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 7. FORDULÓ
Illés Akadémia-Haladás–Várda LA 2–2 (0–1)
VLA: Székely K. – Suba, Dovganics (Licz, 73.), Dovbak, Szitnik, Helmeczi, Kravcsuk, Hadházi L. (Deniszov, 55.), Dzsatalov (Jurik, 73.), Tkacs (Tiscsenko, 55.), Khizsnjak. Edző: Katona György
Gól: Székely M. (59.), Orbán R. (79.), illetve Tkacs (10.), Dovbak (73.).
Katona György: – Két hasonló képességű csapat találkozott, nem is lehetett más eredmény, mint döntetlen. Hiába vezettünk kétszer is, nem érdemeltünk győzelmet, mert a vezetésünk birtokában is nagyon sok technikai hibával és bátortalanul játszottunk. Ami pozitív, hogy ilyen gyenge játékért is adnak egy pontot.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Várda LA–Eger LS 15–0 (5–0, 8–0, 12–0)
VLA: Halász E. – Szmilnjak, Skurak, Sajos, Kulik, Csendes, Simkiv, Paronai, Kapitány. Csereként lépett pályára: Bódi L. (kapus), Povhanics, Orgován Cs., Szpivák, Grica, Popovics, Tóth Á. Edző: Oláh Levente
Gól: Kulik (3., 17. és 59.), Simkiv (9., 38.), Paronai (19.), Povhanics (22., 25., 30. és 67.), Csnedes (8., 43.), Skurak (46.), Kapitány (57.), Popovics (63.)
Oláh Levente: – Az egész mérkőzésen a mi akarunk érvényesült, az ellenfelünknek helyzeteket sem hagytuk, az támadó zónában elvesztett labdákat azonnal visszaszereztük, így csirájában folytattuk el a kontratámadások lehetőséget. Helyenként tetszetős játékkal, magabiztos győzelmet arattunk, amihez gratulálok mindenkinek!
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Várda LA–Eger LS 4–0 (1–0, 1–0, 1–0)
VLA: Éles N. – Balogh G., Nagy Á., Varga I., Németh B., Sztolykó, Obsitos, Beresnyák, Vaszilykiv. Csereként lépett pályára: Mészáros M. (kapus), Szabó Á., Illés P., Nagy P., Koszta Cs., Soltész Á. Edző: Baksa Zoltán
Gól: Németh B. (16.), Sztolykó (61.), Illés P. (70.), Varga I. (78.).
Baksa Zoltán: – Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani. Az ellenfél, ahogyan az előző hétvégéken is, a saját térfelére szorulva védekezett. Kapunkra egy alkalommal voltak veszélyesek, de kapusunk védeni tudott. Ismét nagy fölényben játszottunk, de ziccereink nagyrészt kimaradtak. Győzelmünk nem forgott veszélyben. Gratulálok a csapatnak!

