Nagyszerű debütálás

2022-07-09 01:25:02
Kisvárda FC

Nyertünk Bécsben, nem törődve a kalandos körülményekkel, legfrissebb szerzeményünk is betalált. BESZÁMOLÓ, FOTÓGALÉRIA

Van a helynek szelleme Bécs külvárosában, a motion_invest, korábbi nevén BSFZ Arénában. Ha esetleg nem érezné ezt át az ember, akkor elegendő a főtribün tetejének bal szélére vetni egy pillantást, ahol nagy betűkkel hirdetik, hogy 9-szeres bajnok, 6-szoros kupagyőztes és egyszeres szuperkupagyőztes Ausztriában az 1905-ban alapított Admira Wacker. Igaz, ezek a sikerek nem manapság érték, de a szezonnyitó dzsemborira kilátogató mintegy félezer szurkoló nagy ovációval fogadta az élvonalból tavasszal kiesett csapatot.

A mieinket is megtapsolták, a közönség pedig türelmes volt, holott hetven perc késéssel kezdődött a táborzáró edzőmeccsünk. Alig tettünk meg húsz kilométert a bázisunkként szolgáló Vorauból, amikor megállt a busz, újat kellett rendelni, aminek aztán vissza kellett fordulnia, mert egy baleseti helyszínelés állta útját.

A mérkőzésen érződött, hogy melyik csapat készül nemzetközi kupaszereplésre, és melyik hazája másodosztályú bajnokságának rajtjára. Fölényben futballoztunk, helyzeteink voltak, de Ausztriában játszott negyedik meccsünkön most először nem 1–0-s előnnyel, hanem gólnélküli állással vonultunk pihenőre. A fő problémát nem az eredmény okozta, hanem az, hogy Ötvös Bence már a meccs elején kapott egy ütést a bordájára, ami miatt korán le kellett cserélni. Szünet után aztán megjött a megérdemelt vezető gól: az első játékrészben több lehetőséget is elpuskázó Jasmin Mesanovic tartotta meg, majd készített lövésre a labdát Jaroslav Navrátilnak, aki a léc alá bombázott.

A mindkét oldalon alkalmazott tömeges cserék közepette kiegyenlített az Admira, de a friss erők szinte kivétel nélkül remekül szálltak be csapatunkba, és az északmacedón honfitársak akciójából Jasir Asani passzát az első kisvárdai meccsen szereplő Mario Ilievszki váltotta gólra. Legfrissebb szerzeményünk egyébként is jól mozgott, a csapat nyert, a hazautat közben sikerült megszervezni és még a csapatbusz is megjavult.

Ennél jobb lelépő nem is kellett a felkészülést hétfőn immár hazai környezetben folytató társaság számára.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FC ADMIRA WACKER MÖDLING (osztrák)–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–0)

Bécs, motion_invest Arena, 500 néző

ADMIRA: Jenciragic (Haas, 59.) – Buchta (Rasner, 26.), Zwierschitz (Araz, 79.), Schöller (Puchegger, 59.), Galle (Feiner, 79.); Ebner (Malicsek, 59.), Vorsager (Puczka, 59.) – Kostic (Ristanic, a szünetben), Gattermayer (Wagner, 79.) – Nikolov (Schmidt, a szünetben), Krienzer (Badji, 59.)

KISVÁRDA: Hindrich – Hej (Rubus, 73.), Vranjanin (Szimovics, 73.), D. Kovacic (Széles, 63.), Peteleu (Leoni, 63.) – Ötvös (Karabeljov, 13.), Melnik (Bíró R., 73.) – Navrátil (Heles, 73.), Makowski (Lucas, 63.), Camaj (Asani, 63.) – Mesanovic (Ilievszki, 63.)

Gól: Badji (62.), illetve Navrátil (55.), Ilievszki (71.)


A borítófotón: Mario Ilievszki máris megszerezte első kisvárdai gólját


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló