Nagypénteki meccs a Nagyecseddel

2019-04-19 05:15:25
Kisvárda FC

A megyei I. osztályban szereplő Kisvárda Master Good II előrehozott mérkőzésen fogadja az éllovast.

A két csapat megegyezésének értelmében a húsvét vasárnapra kiírt bajnokit már pénteken 17 órától lejátssza egymással a Kisvárda Master Good II és a Nagyecsed a megyei I. osztályban, így aztán a munkaszüneti napon lesz mérkőzés a Várkertben, ahova a belépés ingyenes. A felek az őszi szezonban, Nagyecseden 1–1-es döntetlent játszottak egymással, akkor kisvárdai részről Kovácsréti Márk szerzett vezetést, amit az ecsediek játékos-edzője, Ádámszki Róbert egyenlített ki. A hazai pályán tavasszal még százszázalékos (Tiszavasvári 3–1, Vásárosnamény 1–0, Gyulaháza 2–0) kisvárdai legénységhez éllovasként érkezik a Nagyecsed, amely hét forduló óta veretlen (öt győzelem és két döntetlen), legutóbbi az idei évnyitón, hazai pályán a Vásárosnaménytól szenvedett vereséget.

„Az éllovast fogadjuk, ami mindig nemes feladat, egyben jó meccsnek ígérkezik. De a célunk egyértelműen az, hogy gyarapítsuk pontjaink számát” – nyilatkozta a mérkőzés előtt 11. helyen álló Kisvárda Master Good II edzője, Nagy Sándor.



next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló