Nagyon nincs mit számolgatni

2020-06-26 19:26:30
Kisvárda FC

Mindhárom csapatnak, így a mienknek is a maga kezében van a sorsa.

Az egyik kieső (Kaposvár) már hetek óta megvan, a másodikra pedig még négyen „pályáznak”. Tavaly is hasonló helyzetben volt csapatunk, a Kisvárda Master Good, amely akkor is reménykedhetett külső segítségben, ám a Mezőkövesd elleni győzelemmel (2–1) maga zárta le a kérdést. Miért lehetne ez most is így?

A szombati zárófordulóban csapatunk házigazdája, a Diósgyőr az elmúlt három évben rendre érintett volt az utolsó fordulós, kiesés elleni sakkjátszmában, és most sem hiányzott sok ahhoz, hogy így legyen. A DVTK előnye mindössze három pont a már kieső helyen lévő DVSC-vel szemben, de a miskolciak azért nem eshetnek már ki, mert a Debrecen egy másik kiesőjelölttel, a Pakssal játszik, így mindkettő nyilvánvalóan nem tudja megelőzni.

Matematikailag még az Újpest is búcsúzhat, de ennek valószínűsége olyannyira csekély, hogy azt nem érdemes számba venni, ráadásul a lilák a sereghajtó Kaposvárt fogadják.

Így aztán a kilencedik Paks, a tizedik Kisvárda és a tizenegyedik, a Paksot fogadó Debrecen közül kerül ki a másik kieső. Olyan nagyon nincs mit számolgatni, hiszen mindegyik csapat a kezében tartja a sorsát, amelyik nyer, az biztosan bennmarad, a Pakson és rajtunk a döntetlen is segíthet.

A mi helyzetünk a legegyszerűbb, ha legalább egy pontot szerzünk Diósgyőrben, biztos, hogy benn maradunk. Ha pedig nem nyer a Debrecen, akkor a miskolci eredményünktől függetlenül NB I-esek maradunk. Kiesni csak akkor tudunk, ha veszítünk, miközben a DVSC is nyer. Búcsúzik a Paks, ha kikap Debrecenben és mi nem veszítünk. Marad 11., azaz kieső helyen a Debrecen, ha nem nyer. Fontos tudni, hogy azonos pontszám esetén először a több győzelem, aztán az összesített gólkülönbség, majd a több szerzett gól rangsorol.

Félre tehát a számológépekkel, mindeni tegye a dolgát: a futballista játsszon, a szurkoló hangosan szurkoljon!

Hajrá, Várda!


Latest match
Kisvárda Master Good
2-0
1-0
Aqvital FC Csákvár
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-09-29 17:00
Merkantil Bank Liga, 8. forduló