Nagyon is fontos volt az eredmény

2023-09-08 13:25:54
Kisvárda FC

Így látta a Nyíregyháza Spartacus elleni edzőmeccset vezetőedzőnk, Mátyus János.

„Ahogy a mérkőzés előtt is mondtam, általában egy felkészülési találkozónak túlságosan nagy jelentőséget nem szabadna tulajdonítanunk, de ez volt közösen az első meccsünk, ráadásul a csapat nagyon nehéz helyzetbe került, ezért minden sikerélményre szükségünk van. A pikantériát pedig az is biztosította, hogy megyebeli rivális ellen léptünk pályára. Amit kértem a játékosoktól, maximálisan próbálták betartani, jól játszottunk. Jól is védekeztünk, ebben a helyzetben most ez a legfontosabb, tetszik vagy nem. Ezek mellett temérdek helyzetet is kialakítottunk, aminek nagy részét ki is hagytuk, ebben is fejlődnünk kell tehát. Akadtak hiányzóink, de a Pilis elleni kezdőcsapat már kezd kirajzolódni a fejemben, a Fradi elleni azért még nem. Az újpesti meccs után is arról beszéltem, hogy ez a keret azért lehetőséget ad variációs lehetőségekre, a mostani meccs után okosabb is lettem, és a válogatottjainkkal kiegészülve készen fogunk állni a folytatásra" – értékelte a Nyíregyháza Spartacus elleni edzőmeccsen (2–0-s kisvárdai győzelem) látottakat Mátyus János vezetőedző.


next match
Kisvárda Master Good
Kispest-Honvéd FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-07-25 17:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-1
0-1
ETO FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-05-16 17:15
Fizz Liga, 33. forduló