Nagyító alatt a bajnokcsapat

2023-06-06 18:43:15
VLA

A Nemzeti Sport utánpótlással foglalkozó mellékletében vezető témát szolgáltatott a VLA U17-es legénysége.

A Nemzeti Sport keddenként megjelenő Junior, az utánpótlássporttal foglalkozó mellékletének vezető témája ezúttal a kiemelt futballbajnokságok elemzése volt „Nagyító alatt az utánpótlás-bajnokságok” címmel. Négy korosztály (U19, U17, U16 és U15) került terítékre, a Várda LA természetesen elsősorban az U17-es bajnokcsapatával adott témát a szerkesztőknek. Olyannyira, hogy az egész cikket bajnokcsapatunk – írásunkhoz is mellékelt – fotójával illusztrálták.

Közben arról se feledkezzünk meg, hogy a VLA U16-osai is dobogósok, egész pontosan harmadikok lettek, és rajtunk kívül csak a két bajnoki címet (U16, U15) is elhódító DVSC és az egy-egy aranyat (U19), valamint ezüstöt (U16) szerző Puskás Akadémia FC mondhatta el magáról, hogy a vizsgált négy korosztályban két-két érmes csapattal is rendelkezik. Ha figyelembe vesszük, hogy mind közül a VLA a legfiatalabb akadémia, akkor ez különösen nagy szó.

Az U17-es bajnokság elemzéseként ezek a mondatok jelentek meg a cikkben: „Az U17-esek A csoportja a hazai rendezésű korosztályos Eb miatt már május 6-án véget ért. Itt sem a kiemelt csoportban élen záró Puskás Akadémia, hanem az ősszel (itt nyilván arra gondolt a szerző, hogy tavasszal...) nagyot menetelő Kisvárda lett az aranyérmes. A szabolcsi klub veretlenül tudta le a tizennégy fordulót, mindössze nyolc gólt kapott, s már az utolsó előtti fordulóban bebiztosította első helyét. A gólkirályt a hatodik Paks adta, Palóka Dávid tizennégyszer talált be. A Kisvárda, a második Mol Fehérvár FC és a bronzérmes MTK Budapest nem adott játékost az Eb-n szereplő magyar válogatottnak...”


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló