Nagy esély a kezünkben

2021-12-17 16:56:03
Kisvárda FC

A két csapat felcsúti meccsén győztes gólt szerzett játékosunk szerint megérdemeltük ezt a lehetőséget.

Győztes gólt szerezni mindig felemelő érzés – ez ebben a bajnokságban kétszer adatott meg Claudiu Bumbának. Négy gólnál tartó játékosunk a Gyirmót elleni hazai (2–1) és a Puskás Akadémia otthonában vívott mérkőzésen (1–0) döntötte el a pontok sorsát. Kevés híján átélhette ezt az érzést Gyirmóton is, ahol a hosszabbításban egyenlítette ki a vezető gólját a hazai csapat, az MTK elleni kiütés (5–0) alkalmával pedig a negyedik gólt szerezte.

Szóval, a vasárnapi ellenfél, a Puskás Akadémia elleni első körös meccs is azok közé tartozik, amelyre román karmesterünk szívesen gondol vissza.

„Nehéz mérkőzés volt a szeptemberi, ahogy a szezonban a legtöbb is, de miként szinte mindegyikre, arra is szívesen emlékszem – mondta Caludiu Bumba. – Gólt szereztem, nyertünk, mindenki boldog volt utána. Ha most is győzünk, akkor garantáltan megint mindenki mosolygós lesz a csapaton belül, hiszen akkor az élen zárjuk a bajnokság idei szakaszát. Ez extra motivációt jelent a számunkra, hiszen hetekkel ezelőtt nem gondoltunk arra, hogy ez megtörténhet. Aztán a Fradi botlásait sikerült kihasználnunk, a mezőkövesdi győzelemmel pedig nagy sansz került a kezünkbe. Persze tudjuk, a Ferencvárosnak eggyel kevesebb lejátszott meccse van, de ebben az esetben számunkra ez nem fontos, szeretnénk nyerni, és az élen zárni a bajnoki küzdelmek első felét.”

Mint Claudiu Bumba elmondta, nem szerepelt még olyan élvonalbeli csapatban, amely az élen állva fordult a második félévi bajnoki folytatásra. Az eddigi legjobb fél éve a tavalyi volt, amikor csapatunk ebben az időszakban ugyancsak a dobogós helyezéseket ostromolta.

„Nagy lehetőség előtt áll a klub és a csapat, amelyet meg is érdemelt, hiszen sokat tettünk és sok mindent feláldoztunk ezért a jó eredménysorért, keményen dolgozunk ebben a fél évben is – így „Bumbi”, aki arról is beszélt, hogy milyen típusú mérkőzésre számít vasárnap. – Minden meccs nehéz, nem emlékszem olyanra ebben a bajnokságban, amely könnyű lett volna a számunkra. Nyílt meccs lesz, mindkét csapatnak megvannak ehhez a minőségi játékosai. Apróságok dönthetnek, remélem, a mi javunkra, és a szezon végén be tudjuk gyűjteni az újabb három pontot, és az élen zárjuk a bajnokság első felét. Ezek után mindenkinek nagyszerű szabadsága és boldog karácsonya lenne a csapaton belül, és nagy várakozásokkal tekinthetnénk a januári folytatás elé. Szóval hatalmas motivációt jelent számunkra az első hely megőrzése.”

Nemcsak a kisvárdai, hanem a felcsúti csapatban is román játékosé a tízes mez. Azé az Alexandru Balutáé, aki csak néhány hónappal idősebb Bumbánál, és két futballista játékstílusa is hasonló, valamint egyformán négy gólt szereztek eddig a bajnokságban.

„Ismerem őt a román bajnokságból, jó játékos, néha beszélünk is egymással – szólt honfitársáról Claudiu Bumba. – De nemcsak ő az, akire figyelnünk kell, mint mondtam, sok jó játékosa van a Puskásnak. Ugyanakkor igyekszünk csak a saját dolgunkra fókuszálni, arra, hogy mit kell tennünk a győzelemért.”


A borítófotón: Claudiu Bumba ballábas lövése jelentette a győztes gólt szeptemberben, a két csapat felcsúti mérkőzésén

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló