Munkában az NB III-as csapat is
Nem változta a célok: nevelni és mellette jól szerepelni. FOTÓGALÉRIA
Öt héttel a bajnoki rajt előtt tartalékcsapatunk is elkezdte felkészülését az NB III-as idényre. Változás, hogy ezúttal már négycsoportos lesz a harmadosztály 16-16 csapattal, a Kisvárda Master Good II az északkeleti régióban kap helyet.
Második csapatunknál továbbra is Gerliczki Máté felel a szakmai munkáért.
„A felkészülés első két, ráhangoló hetét a július nyolcadikai, Cigánd elleni edzőmeccsel zárjuk, majd tizedikén tíznapos ausztriai edzőtáborba utazunk – periodizálta a csapatra váró időszakot Gerliczki Máté. – Kint három edzőmeccs, illetve több edzés vár ránk, ezek már nagyrészt taktikai jellegűek lesznek. A hazatérés után a Tiszaújváros ellen tartjuk a főpróbát, aztán a bajnokság éppúgy július utolsó hétvégéjén kezdődik a számunkra, mint az NB I-ben.”
Tartalékcsapatról van szó, így a játékoskeretben történt változásoknak mindig igazodniuk kell az aktuális szabályokhoz.
„A következő bajnokságban a 2003-as és fiatalabb korosztályok lesznek a kedvezményezettek – így Gerliczki Máté. – Legalább egy 2005-ös vagy fiatalabb játékosnak is pályán kell lennie, a tartalékcsapatok esetében pedig csak négy, 2003-asnál idősebb futballista lehet a pályán. A tavaly szerepeltetett rutinos mag tagjai közül Nagy Mihály Krisztián szerződése lejárt, ő máshol folytatja pályafutását, Rubus Tamás viszont marad a kötelékünkben, hozzá csatlakozott a legutóbb Cigándon futballozó Kristófi Sándor. Ő több csapatnál is volt már a játékosom, tudom, mire számíthatok tőle, mellette a fiatalok is kibontakozhatnak. A cél ugyanis a jó szereplés mellett továbbra is az, hogy többen felkerüljenek a nagy csapathoz, lám, a tavaszi keretünkből Szőr Levente, Raul Stefan és Heles Jaroszlav már az NB I-es kerethez tartozik.”
Új játékosként csatlakozott a csapathoz Pongó Dominik, aki évekig spanyol csapatokban nevelkedett, Újpestről pedig Szűcs Áron vesz részt próbajátékon.
A borítófotón: Érkezőként Kristófi Sándor (jobbra) a rutinos magot erősíti