Mindkét csapatunk kikapott a pótolt bajnokiján
Korábbról elmaradt mérkőzését pótolta U19-es és U15-ös együttesünk – EDZŐI NYILATKOZATOKKAL.
MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT (9-16. HELYÉRT), 4. FORDULÓ
Békéscsaba 1912 Előre SE–Várda LA 2–1 (1–0)
Gól: Orvos. (45+1.), Marik (64.), illetve Jene (87.).
Csernijenko Ruszlan: – Kellemetlen ellenféllel találkoztunk, sajnos ezt a brusztolós futballt, amit a Békéscsaba képviselt, nem tudtuk játékkal felülmúlni. Nekünk is inkább ívelések után akadtak helyzeteink, de azok nagyok voltak, a kapus naggyá tettük, ő lett a mezőny legjobbja. Két elkerülhető gólt kaptunk, nem maradt más, mint gratulálni az ellenfélnek és tanulni ebből a mérkőzésből.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 12. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Várda LA 1–0 (0–0)
Gól: Poór T. (11-esből, 75.).
Törtei Tamás: – Ritmustalan és unalmas mérkőzésen egy büntető döntötte el a pontok sorsát. Nem voltunk olyan élesek, mint szombaton, mégis mi álltunk közelebb a győzelemhez. Az ilyen vereség a legfájóbb. Még ezen a héten tudunk javítani otthon a Pécs ellen.