Mindhárom gólját idegenben szerezte

2024-05-20 14:44:37
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: A Paks a mostani bajnokságban harmadik csapatként múlt felül bennünket mindháromszor.

Azzal, hogy Mario Ilievszki pályára lépett a paksi, évzáró bajnokin, ő lépett fel a legtöbbször a 2023-2024-es szezonban, 31 bajnokiig jutott. A játszott perceket tekintve ugyanakkor Alaksandar Jovicic vitte el a prímet, csaknem 300 perccel megelőzve a második Branimir Cipeticet. Ha már a játszott perceknél tartunk, a mostani küzdelemsorozatban Jasmin Mesanvic a kétezres (2001), Bernardo Matic (1004) az ezres határt lépte át az utolsó pillanatban, Jaroslav Navrátil pedig teljes kisvárdai karrierje során a hétezres határon (7039) jutott át.

Harmadik gólját szerezte ebben a bajnokság Milos Szpaszics (borítófotónkon pirosban), aki a két kecskeméti mérkőzés (egyaránt 1–3 idegenben) után megint idegenben talált be. A szerb támadó kisvárdai karrierje ötödik találatát szerezte, ezzel az örök góllövőlistán olyan játékosokat ért utol, mint Gosztonyi András, Tischler Patrik, Anton Kravcsenko és Branimir Cipetic.

A Paks volt a harmadik csapat, amely a bajnokságban mind a kilenc pontot begyűjtötte ellenünk: ahogy a Kecskeméti TE és a Puskás Akadémia, úgy a tolnaiak is két meccset nyertek meg ellenünk az otthonukban és egyet Várkertben. Sőt, a kupagyőztes az MK-elődöntőben aratott, a szombatihoz hasonló 2–1-es sikerével ebben az idényben négy tétmeccsen múlt felül bennünket. Ide tartozik, hogy ezen csapatokon kívül a bajnokság harmadik köre előtt a Diósgyőrnek, a Ferencvárosnak és a Fehérvárnak is volt esélye ellenünk a triplázásra, de ezeket a sorozatokat sikerült „megmentenünk” a miskolci 1–1-gyel, a Fradi elleni 0–0-val és a Fehérvár 1–0-ás legyőzésével.

NB I-es időszakunkban ez a mostani volt a 77., vereségünk, idegenben pedig a 47. alkalommal kaptunk ki. A 0–1 (21 alkalom) után az 1–2 volt a második leggyakoribb eredmény, ami vereségünk esetén született, 15. alkalommal kaptunk ki ilyen módon.

Az első négy NB I-es évünkben rendre megnyertük a szezonzáró meccsünket (2019: Mezőkövesd otthon 2–1, 2020: Diósgyőr idegenben 2–0, 2021: Paks o 5–1, 2022: Zalaegerszeg o 2–1), aztán tavaly Kecskeméten (0–1), most pedig Pakson zártunk vereséggel (1–2). Az utóbbi három zárás alkalmával, ezeken a meccseken a győztes az ezüstérmét biztosította be.


2023-2024: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (33 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Mario Ilievszki 31, Rafal Makowski, Branimir Cipetic, Alaksandar Jovicic 30-30

Legtöbb játszott perc: Jovicic 2866, Cipetic 2591, Széles Imre Antal 2180

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Jovicic 30, Cipetic 26, Jasmin Mesanovic 24

Legtöbb végig játszott meccs: Jovicic 27, Széles 20, Cipetic, Kovács Marcell 19-19

Legtöbbször lecserélve: Mesanovic 19, Makowski 15, Jaroslav Navrátil 14

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 24, Makowski 13, Driton Camaj 11

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Mesanovic 17, Navrátil 13, Ilievszki, Milos Szpaszics 11-11

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Kovács M. 871, Lippai Tibor 675, Körmendi Kevin 384

A házi góllövőlista: Mesanovic 7, Cipetic, Camaj 5-5, Ilievszki, Navrátil, Szpaszics 3-3, Balogh Norbert, Jovicic 2-2, Vida Kristopher, Széles, Czékus Ádám, Boban Nikolov, Andrija Filipovic, Lucas, Bernardo Matic, Makowski, Ésik Ákos 1-1 Öngól: Kasper Larsen (Fehérvár FC)

Gólpassz: Navrátil 8, Cipetic, Makowski 6-6, Ilievszki 5, Nikolov, Mesanovic 3-3, Bohdan Melnik, Ötvös 2-2, Szpaszics, Filipovic, Körmendi, Matic 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Cipetic 11 (5+6), Navrátil 11 (3+8), Mesanovic 10 (7+3), Ilievszki 8 (3+5), Makowski 7 (1+6), Camaj 5 (5+0), Szpaszics 4 (3+1), Nikolov 4 (1+3), Balogh N. 2 (2+0), Jovicic 2 (2+0), Filipovic 2 (1+1), Matic 2 (1+1), Melnik 2 (0+2), Ötvös 2 (0+2), Vida K. 1 (1+0), Széles 1 (1+0), Czékus 1 (1+0), Lucas 1 (1+0), Ésik 1 (1+0), Körmendi 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 290 perc (28-31. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 9 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 220 perc (8-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 2 perc

Sárga lap: Jovicic, Melnik 8-8, Lippai 7, Camaj 6, Matic 5, Ötvös, Nikolov, Cipetic 4-4, Lucas, Raul-Martin Stefan, Ilievszki 3-3, Dominik Kovacic, Balogh N., Vida K., Széles, Filipovic 2-2, Danijel Petkovics, Milos Kruscsics vezetőedző, Szőr Levente, Bojan Trkulja asszisztensedző, Mesanovic, Mátyus János vezetőedző, Navrátil, Kovács M. 1-1

Kiállítva: ­Jovicic 1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 198

Összesített mérleg: 198 mérkőzés, 69 győzelem, 52 döntetlen, 77 vereség, 241–265-ös gólkülönbség, 259 pont, 1,3081 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 97-41-26-30, 136–112, 149, 1,5361 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 101-28-26-47, 105–153, 110, 1,0891 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 166

Legtöbb játszott perc: Melnik 13 398

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 136

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 115

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 63

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 48

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Mesanovic 23

Legtöbb gólpassz: Claudiu Bumba, Camaj 17-17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Mesanovic 36 (23+13)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas 32

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor, Ötvös, Matheus Leoni 2-2


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló