Minden ideálisan alakult

2019-04-06 23:40:40
Kisvárda FC

Felcsúton aratott nagy gólkülönbségű győzelmével újra elmozdult a kieső helyről csapatunk – BESZÁMOLÓ

Hat nyeretlenül megvívott meccsel éppen a Kisvárdáé volt az aktuálisan legrégebb óta tartó negatív sorozat az NB I-ben, de csapatunk reményeit éltette, hogy a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzéssel az az etap kezdődött, amelyben a bajnokság előző két körében is szállította a pontokat, győzelmeket.

A házigazda sem dicsekedhetett éppenséggel diadalmas szériával, de reményeit növelhette, hogy pontjai jelentős részét a Pancho Arénában szorgoskodta össze. Az első komoly helyzet a PAFC előtt adódott, de az egyedül kilépő Liridon Latifi lövését Felipe nagy bravúrral védte. És hogy mennyire nem mindegy, miként végződik egy ilyen akció, az három perc múlva ékes bizonyítékot nyert, hiszen Gheorghe Grozav is hasonló szituációba került, amiből kiállítást harcolt ki, a 18 méteres szabadrúgásból pedig Gosztonyi András megszerezte a vendégek számára a vezetést. Támadónk ezzel hosszú gólnélküli sorozatának vetett véget.

Ember- és gólelőnyből, tehát ideális körülmények között folytathatta a meccset a Várda, és jött is az újabb találat. Ehhez kellett Grozav klasszisa, aki átkígyózott a felcsútiak középpályáján, és szép átlövésből szerzett gólt. Úgy, ahogy a téli edzőmeccseken többször is tette, de a bajnokságban most először talált be ilyen módon. Alaposan meg is ünnepelte a találatát a román válogatott játékos, éppen olyan kézenátfordulásból indított szaltóval, amilyet Gera Zoltántól láthattunk évekig.

Még mielőtt bevillant volna a mezőkövesdi mérkőzés, amikor kevésnek bizonyult az idő előtti kétgólos előny a győzelemhez, Gosztonyi máris labdát szerzett, átadása tökéletes ziccerben találta Brana Ilicset, aki öt méterre az üres kaputól nem találta el jól a labdát.

Az első félidő utolsó perceit sikerült megúszni kapott gól nélkül, a második játékrész pedig álomszerűen indult. A Kisvárda okosan tartotta a labdát, és a passzolgatás vége egy sakk-mattig kijátszott akció volt: Ilics beívelése után Grozavnak és Lucasnak is volt szíve leadnia a labdát, amiből Bohdan Melnik szerezte meg élete első NB I-es gólját. És hogy mit keresett a jobbhátvédünk az ellenfél ötösén? Nos, érdemes megnézni a meccs felvételét, amin látszik, Melnik a félpályánál szerzett, és továbbpasszolt labda után sprintelt előre, jutalmaként pedig meg is kapta a játékszert – immár ziccerben.

Ezzel az utolsó szálat is elvarrta a kisvárdai csapat, amely azért még a kegyelemdöfést is megadta ellenfelének. A negyedik gólhoz is kellett Grozav (előtte még az átadásából rontott ziccert Sztavrosz Cukalasz), aki a teste mögül sarokkal továbbított Rados Protics elé, az ő beadásából a hosszú idő után lehetőséghez jutott Sergiu Negrut harcolt ki tizenegyest. A büntetőt pedig ki más értékesíthette volna, mint Horváth Zoltán, aki a két csapat augusztusi meccsén (1–1) gólnélküli állásnál tizenegyest rontott, igaz, akkor nem Hegedüs Lajos, hanem Braniszlav Danilovics állt vele szemben.

Ideálisan alakult a mérkőzés, és a többi eredmény is, így a kisvárdaiak újra elmozdultak a kieső helyről. Ez azt is jelenti egyben, hogy a csapat hat fordulóval a vége előtt a saját kezébe vette sorsa irányítását.

Jó lenne azt ki sem adni onnan május 19-ig…!


OTB BANK LIGA: 27. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–4 (0–2)

Felcsút, 700 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Berettyán – Pintér Cs., Zierkelbach).

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Poór, Hadzsiev, Spandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Urblík – Sós B., Knezevic (Arabuli, 78.), Radó – Latifi (Kiss T., 60.). Vezetőedző: Radoki János.

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko (Ene, 81.), Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Negrut, 66.), Cukalasz, Grozav – Ilics (Horváth Z., 58.). Vezetőedző: Dajka László.

Gólszerző: Gosztonyi (0–1) a 18., Grozav (0–2) a 31., Melnik (0–3) az 55., Horváth Z. (11-esből, 0–4) a 70. percben.

Kiálltva: Sós B. a 17. percben.

A gólok története

17. perc: Cukalasz vágta előre a félpályáról a labdát, amivel Grozav ugrott ki középen. A mögötte futó Sós Bencével a kaputól 18 akasztotta, a játékvezető kiállította a szabálytalankodó felcsúti játékost. A szabadrúgásból Gosztonyi jobbal a kapu jobb oldalába csavarta a labdát, 0–1.

31. perc: Grozav a hazaiak térfelének bal oldaláról indult befelé a Proticstól kapott labdával, átszlalomozott a lábakon, majd 19 méterről jobbal a vetődő Hegedüs Lajos mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 0–2.

55. perc: Ilics jobbról keresztbeívelt labdáját Grozav vette mellre a hazaiak tizenhatosán belül, balra Lucashoz adta, a kisvárdai csapatkapitány az ötös sarkáról önzetlenül középre gurította, Melnik pedig 6 méterről jobbal a bal alsó sarokba passzolta, 0–3.

70. perc: Grozav a teste mögül húzta a labdát Protics elé, az ő baloldali beadása után középen Negrut lába már lövésre lendült, amikor Nagy Zsolt hátulról megtámasztotta. A játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Horváth Zoltán váltott gólra, miután jobbal, a jobbra vetődő Hegedüs Lajos mellett a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 0–4.


A fotón: Gheorghe Grozav látványos mozdulattal ünnepelte meg a gólját

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló