Mindegyik meccs idegenben

2023-03-17 13:32:17
VLA

A Várda LA hat korosztályos csapata is bajnoki mérkőzést játszik szombaton. BEHARANGOZÓ

Csaknem teljes programot bonyolítanak le korosztályos csapataink, egyedül az U19-es legénység nem lép pályára, az ő mérkőzésüket április 19-ére halasztották. Pedig a legnagyobbak is idegenben (Békéscsabán) léptek volna fel, ahogy a másik hat korosztályos csapatnak is idegenbe kell utaznia szombaton: hárman (U16, U15, U14) a főváros felé veszik az irányt, az U17-esekre Fehérváron vár nagy ütközet (a második fogadja az elsőt), míg a legkisebbek Nyíregyházán játszanak megyei rangadót.

MLSZ ORSZÁGOS U17 A CSOPORT (1-8. HELYÉRT), 4. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Mol Fehérvár FC (2.)–Várda LA (1.)

Belényesi Miklós, a VLA edzője: – A Fehérvár az egyik legjobb csapat ebben a bajnokságban, nagyon nehéz összecsapásra számítok, kompakt, tudatos és nagyon kemény ellenfél. A mi csapatunktól azt várjuk, hogy a fejlődés, amit eddig láttunk a játékosoktól az egyénileg és csapatszinten is megmaradjon. Első perctől koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk és ezt kell kiegészíteni az általunk képviselt stílussal. Sérülés, eltiltott nincs, mindenkire számíthat a szakmai stáb.



MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT (1-8. HELYÉRT), 4. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Ferencváros (4.)–Várda LA (5.)

Katona György, a VLA edzője: – A múlt heti Paks meccsen már voltak pozitív dolgaink, például labdabirtoklásban, még emberhátrányban is az ellenfél fölé nőttünk, de ezért pontot nem adnak. Sajnos, keveset tudtunk az ellenfél védelmi vonala mögé bejutni és így a kapu elé is ritkán kerültünk. Ebben mindenképpen szeretnénk fejlődni a következő mérkőzésen, ami nem lesz könnyű, hiszen az egyik bajnokesélyeshez látogatunk. Az eddig lejátszott párosításokon nagy taktikai csata volt a két csapat között, ez most sem lesz másként. Jól ismerjük egymást, nüanszok dönthetnek. Mindent meg fognk tenni a győzelem érdekében.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 14. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Vasas Kubala Akadémia (3.)–Várda LA (9.)

Törtei Tamás, a VLA edzője: – Nagyon sokat kivett a fiúkból a hétközi Honvéd elleni bajnoki, valamint folyamatos visszatérőink is vannak betegségekből, így még mindig nem tudunk a legideálisabb összeállításban pályára lépni. Ebben a pár napban nem feltétlenül az oktatás és a taktikai fejlődés élvez prioritást, hanem az, hogy a lehető legélesebbek legyünk és elhozzuk a három pontot a Vasas otthonából.



MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 17. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Bp. Honvéd-MFA (3.)–Várda LA (7.)

Márton István, a VLA edzője: – Mindenkinek a maximumot kell nyújtani, hogy eredményesen zárhassuk a budapesti túrát. Nagyon fegyelmezett és szervezett játékra lesz szükségünk a jó erőkből álló Honvéd ellen, hogy pontot, pontokat szerezzünk.


MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 17. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Nyíregyháza Spartacus–Várda LA

Deák Béla, a VLA edzője: – A Nyíregyházával rendre jó mérkőzéseket játszunk, ennek legfőbb oka, hogy mindkét csapat bátran felvállalja a támadófutbalt, remélhetőleg a múlt hetivel ellentétben az időjárási körülmények ezt lehetővé is teszik. A héten jól dolgoztak a srácok, ezért minden okom megvan arra, hogy bizakodó legyek a mérkőzéssel kapcsolatban.



MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 17. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Nyíregyháza Spartacus–Várda LA

Oláh Levente, a VLA edzője: – Már nagyon várjuk, hogy mi is elkezdjük a tavaszi szezont, mivel a halasztások miatt, ez lesz az első bajnoki találkozónk. Egy jó csapat otthonába látogatunk a hétvégén, akikkel rendre izgalmas és fordulatos mérkőzéseket játszunk. Szeretnénk győzelemmel indítani a rajton, de ami ennél fontosabb, hogy viszontlássam az edzéseken, illetve az edzőmérkőzéseken gyakoroltakat. Bízom a srácokban, hogy sikeresen veszik majd ezt az akadályt.


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló