Milliméterdöntések előtt

2020-05-24 06:41:04
Kisvárda FC

A szombati teljesítmények és az edzésmunka alapján úgy tűnik, kellemesek a gondok.

A Diósgyőrben látottak alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy csapatunk készen áll a bajnoki folytatásra. Az edzőmeccseken nem az eredmény számít, így aztán a 3–0-s és 1–0-s győzelmekből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de a játék is nagyjából rendben volt mindkét idegenbeli fellépésen. Így gondolja ezt vajon Bódog Tamás is?

„Elégedett lehettem a csapat teljesítményével, a védekezés mindkét mérkőzésen stabil volt, nem is nagyon engedtük helyzetekhez jutni a Diósgyőrt – vágott bele a vezetőedző. – Dominálni tudtunk, de ezt előre nem lehetett elvárni, hiszen ez nagyrészt ellenfélfüggő is, és azt nem tudhattuk, hogy a Diósgyőr milyen állapotban van. A Debrecen elleni mérkőzések előtt és után is elmondtam, az, hogy akkor még fáradtan mozogtunk, valahol természetes volt, hiszen azon a héten nagy terhelést kaptak a játékosok. Az elmúlt napokban azonban mindent úgy csináltunk, ahogy a bajnoki mérkőzések előtt szoktuk, és érződött a csapat teljesítményén, hogy már frissebben mozogtunk.”

Miután a jó egyéni teljesítményeknek sem voltunk híján, a vezetőedzőnek főhet a feje az Újpest elleni összeállítást illetően.

„Ezek a kellemes gondok, amelyek a csapat érdekeit szolgálják – mondta erről Bódog Tamás. – Ezeket a játékosokat én igazából az elmúlt két és fél hónapban ismertem meg, és azt elmondhatom: szenzációs a futballisták hozzáállása, mentalitása. Kivétel nélkül mindenkié. Egy biztos, milliméterdöntések fognak születni, nekem is fáj majd, amikor egy-egy játékost ki kell majd hagynom a kezdőcsapatból vagy a keretből. Versenyhelyzet van, de meccs is lesz bőven, sűrű a program, úgyhogy mindenkinek lesz bizonyítási lehetősége.”

Ami a bajnoki folytatást illeti, csapatunk május 30-án lép pályára hazai környezetben az Újpest ellen – zártkapus körülmények között. A Kisvárda Master Good őrzi hetedik helyét a bajnoki táblázaton, annak is köszönhetően, hogy az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen, szombaton a Ferencváros hazai pályán, hátrányból fordítva 2–1-re győzte le a bennünket egy pont hátránnyal követő DVSC-t.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló