Miért ne sikerülhetne újra?

2021-04-02 20:13:10
Kisvárda FC

Az új edzői stábbal érkező Mol Fehérvár FC a húsvétvasárnapi vendégünk – BEHARANGOZÓ

A Várkerti Stadionban legutóbb akkor nyertünk bajnoki mérkőzést, amikor Mol Fehérvár volt a vendég – január 27-én, 2–1-re. Azért nem írtuk, hogy az volt az utolsó hazai győzelmünk, mert elvileg a ZTE elleni is az volt február 13-án, csak éppen azt a meccset Újpesten játszottuk. És azért írtuk, hogy az utolsó bajnoki mérkőzést nyertük akkor, mert a kupában azért még összejött egy siker, ugyancsak a ZTE ellen, 6–1-re.

Szóval, háromhetes szünet után folytatódik a bajnokság, izgalommal várjuk a fejleményeket. Főleg, hogy a Fehérvár a jobb helyekért van versenyben, meg aztán most mutatkozik be az új edzői stábja, amelyet az osztrák válogatottól (a másodedzői teendőket látta el) elcsábított korábbi remek csatár, Szabics Imre vezet.

No, de mi foglalkozzunk a magunk dolgával – ezt tanácsolja Supka Attila vezetőedző is a bajnokság utolsó szakaszának kezdete, a húsvétvasárnapi meccsünk kapcsán adott interjúban. Amelyben persze felmerült: miért ne sikerülhetne még egyszer az, ami január 27-én összejött?

Kapcsolódó videó

Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-10-17 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
2-1
1-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Bozsik Aréna
2021-10-01 20:00
OTP Bank Liga, 8. forduló