Micsoda születésnap!

2021-01-28 14:26:59
Kisvárda FC

Sassá a Fehérvár nem mindennapi legyőzéséhez góllal és gólpasszal járult hozzá.

Kisvárdai pályafutása hetedik gólját szerezte szerdán Sassá, aki az 58. percben elért találatával másodszor is megszerezte a vezetést csapatunknak a Mol Fehérvár ellen, és mivel a 2–1-es eredmény már nem változott, a gólja tulajdonképpen győztes találatnak tekinthető.

„Ennél szebb születésnapom nem is lehetne, nyertünk, gólt szereztem és gólpasszt is adtam – mondta a csütörtöki edzést megelőzően Sassá. – Hála Istennek minden jól alakult.”

Sassá valamiért nagyon szereti azt a kaput, ahova most is betalált, eddigi hét, kisvárdai színekben elért góljából ötöt lőtt oda, a másik kettőt idegenben, Diósgyőr és a Honvéd ellen érte el. Van ott valamiféle mágnes, ami vonzza a találatait?

„Ezen már én is gondolkodtam, hogy így alakult, meglehet csak véletlen jelenségről van szó, mindenesetre igyekszem majd felavatni a másik oldali kaput is. Csak a szurkolóink hiányoztak most is, közösen még jobban meg tudtuk volna ünnepelni a szerdai győztes találatot, mondjuk úgy, mint júniusban a Puskás Akadémia ellen. De nincs gond, addig míg bármelyik kaput is beveszem, nagy baj sem engem, sem a csapatot nem érhet” – vélekedett Sassá.

Az első gól előtti szituációban pedig azt is megtehette volna a brazil mókamester, hogy kiengedi a labdát az alapvonalon túlra, és akkor szöglettel jöhetett volna csapatunk. Ehelyett...

„...ez fel sem merült bennem, mert a tizenhatoson belül voltunk, ott pedig mindig veszélyes, ha megjátsszuk a labdát – utalt a gólpasszára Sassá. – Sikerült is Szlobodan Szimovics elé tálalnom, aki nem hibázta el a helyzetet. Nehéz időszakon vagyunk túl, sokáig gólképtelennek bizonyult a csapat, hat meccsen csak egyszer találtunk be. Ez a támadójátékunk kritikája is volt egyben. A Ferencváros és a Fehérvár más kategóriát képvisel ebben a bajnokságban, de ha utóbbi ellen gólokat szereztünk és nyertünk is, akkor nincs félnivalónk a többi mérkőzéstől sem. Csak bíznunk kell magunkban!”

Sassá azon játékosaink egyike, aki az első NB I-es szezontól kezdve tagja a csapatunknak. A korábbi két évben a kiesés ellen kellett harcolnia, most – túl a bajnokság felén – a harmadik helyen állva, talán bátrabban is tervezhetünk. De valóban ez a legjobb csapat Kisvárdán, amelyben eddig szerepelt a légiós?

„A feljutás utáni első év mindig nehéz, főként, hogy nagyon sok új játékos érkezett akkor – kezdte az összehasonlítást a szélső. – A második évben bíztunk benne, hogy valamivel hamarabb biztosítani tudjuk a helyünket az élvonalban, de akkor is az utolsó fordulóig kellett erre várni. Mind a három évben voltak és vannak jó játékosok a csapatban, hogy most ott vagyunk elöl, annak is köszönhető: harmadik éve játszunk együtt, jobban ismerjük egymást, a klub is megszokta ezt a közeget. Ennek mind-mind nagy jelentősége van.”

A Magyarországon futballozó brazilok nagyon összetartóak, Sassá a Ferencvárosban játszó honfitársaival, Isaellel és korábbi csapattársával, Somáliával is nagyokat szokott mókázni a meccsek előtt.

„Gyakran beszélünk egymással, és amellett, hogy gratuláltak a szerdai győzelmünkhöz, amit meg is köszöntek egyben, azért azt is megüzenték, hogy óvatosak legyünk, mert szükségük van a három pontra. Figyelmeztettem őket, hogy nekünk is!” – utalt arra játékosunk, hogy nem feltartott kézzel lépünk majd pályára.


A borítófotón: Édes teher – Sassát azonnal megrohamozták a társak a győztes gól megszerzését követően

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló