Mesa stadionja

2022-07-03 13:44:14
Kisvárda FC

Plusz motivációt jelentett a számára, hogy kinek a kapuját is veheti be.

Ha így folytatja Jasmin Mesanovic, egyszer róla nevezik majd el a Bad Blumau-i ministadiont. Bosnyák támadónk tavaly ilyenkor kétszer talált ott be az orosz Rosztov ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen, szombaton pedig a Hajduk Split ellen (1–1) is ő szerezte a gólunkat ugyanott, csak a másik kapuba.

„Úgy tűnik, ez jó pálya a számomra, de nem ez a lényeg, hanem hogy remek mérkőzést játszottunk, kiváló csapat ellen – állapította meg bosnyák csatárunk, Jasmin Mesanovic. – A tavalyiak azért voltak fontosak, mert az első kisvárdai góljaimat szereztem, most pedig hosszabb szünet után találtam be újra. A gólok pedig a csatár életében az önbizalom szempontjából mindig fontosak, legyen az bármilyen meccs. Számomra az is lényeges, hogy jól játsszak, fussam ki magam egy-egy mérkőzésen, és ha ez megtörténik, jönnek a találatok, a csapat számára pedig a jó eredmények.”

A fotón: Jasmin Mesanovic (jobbra) ismét fogadhatta a társak gratulációját a Bad Blumau-i stadionban


Az eszébe jut az embernek, hogy ki is a gólvonalon? Egy olyan kapus, mint Danijel Subasic, aki négy éve még világbajnoki döntőn szerepelt a horvát válogatott színeiben...

„Gondoltam erre, és nagy motivációt adott nekem, hogy tudtam, ki is áll velem szemben – így Mesa. – Olyan játékos, aki világsztár volt, megjárt nagy klubokat, a horvát válogatottak a vb-döntőig vezette. Gondoltam arra, hogy büszke lehetek rá, ha gólt tudok neki lőni, szerencsére ez sikerült. A gólom után, az egyik szögletnél meg is szólított, ami különösen jól esett, de nekünk, a Balkánról érkezett játékosoknak természetes, hogy keressük egymás társaságát, egy nyelvet beszélünk, ha úgy alakul, szót értünk a másikkal, akár meccs közben is. Nem ismertük egymást eddig személyesen, de egy igazi kultikus játékos szólított most meg.”

Jasmin Mesanovic a Bajnokok Ligájában már szerzett gólt 2017-ben az NK Maribor színeiben. Vajon az Európa-konferencialigában is összejön ez majd?

„Minden gól nagyon fontos, amit az európai porondon szerez az ember. Biztos vagyok benne, hogy kellően jól felkészülünk a Kajrat elleni mérkőzésekre, amelyeken természetesen szeretnék betalálni, a csapat pedig arra készül, hogy továbbjusson ebből a körből” – reménykedik az előző bajnokságban nyolc találatig jutott, ezzel a házi góllövőlistán második támadónk.

A fotón: A három kisvárdai kapus, Hindrich Ottó (balról), Artem Odincov és Mihajlo Hotra a Hajduk kapuját az első féiidőben ellenünk védő világsztárral, Danijel Subasiccsal (jobbról a második)


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló