Mentorprogram a kapusoknak

2021-11-17 09:37:45
VLA

A felnőttcsapat kapusainak élménybeszámolóját hallgathatták meg akadémiai „kollégáik”.

Mentorprogram indult a Várda Labdarúgó Akadémia kapusai számára. Az első találkozón a VLA növendékei a Kisvárda Master Good NB I-es felnőttcsapatának kapusaival, Dombó Dáviddal, Artem Odincovval és Németh Márkkal találkozhattak. Valamint kapusedzőikkel, Ovszijenko Volodimirral, Petranics Szergejjel, Szabó Attilával, Sandro Tomiccsal és Téglási Gáborral, akikről ugyancsak kiderült, hogy maguk korában éppenséggel nem kispályások voltak – erről a nacionáléjuk és a pályákon átéltek is árulkodnak.

Az élménybeszámoló jellegű összejövetelen a gyerekek végighallgatták, hogy a „nagyok” hogyan jutottak el idáig, szembesülhettek azzal, hogy az ő idejükben messze nem voltak olyan jók a lehetőségek, mint manapság. Dombó Dávid arról is beszélt, hogy neki bizony 15 éves korában volt először kapusedzője, miközben a VLA-n a legkisebbek számára is adva van a lehetőség, hogy egyénileg foglalkozzanak velük a szakemberek.

Sandro Tomic, a felnőttcsapat kapusedzője, egyben a VLA vezető kapusedzője elmondta, a mentorprogram is része annak a folyamatnak, hogy az akadémiánk kapusokat neveljen az első csapat számára. A találkozások rendszeresek lesznek a következő alkalommal már szakmai kérdések kerülnek terítékre.


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2023-09-24 17:30
OTP Bank Liga, 7. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Pilisi LK
0-5
0-4
Kisvárda Master Good
Pilisi LK Sporttelep
2023-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért