Megyén belül váltott csapatot

2019-06-20 10:08:52
Kisvárda FC

A második nyári szerzeményünk is elsősorban a védelemben bevethető.

Csapatunkban folytatja pályafutását Rubus Tamás, a 29 éves védő egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá a Kisvárda Master Goodhoz. A békéscsabai születésű és nevelésű játékos megfordult Újpesten is (három esztendőt töltött a lila-fehéreknél, közben fél évig a Vasasban szerepelt kölcsönben), majd 2013 óta hat éven át a Nyíregyháza Spartacust szolgálta, 137 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, amivel a 2010-es évek szereplési klubrangsorában a második helyen áll. A Spartacusban 16 meccset játszott az NB I-ben, és védő létére hat gólt is szerzett nyíregyházi időszakában. Az élvonalban összesen 33 meccsen jutott eddig szóhoz, azokon egy gólt szerzett.

„Közeledve a harmincadik születésnapomhoz, nem igazán gondoltam, hogy lesz még NB I-es lehetőségem, de nagyon örültem a kisvárdai megkeresésnek – mondta honlapunknak Rubus Tamás. – Békéscsabai születésűként a mások opcióm az volt, hogy úgymond hazatérek, de kihívásnak érzem, hogy még az élvonalban bizonyítsak, végül ez döntött a Kisvárda javára. Nem vagyok az a vándormadár típus, hat éve fordult velem elő utoljára, hogy be kellett illeszkednek egy új közösségbe, de nem hiszem, hogy ezzel gondom lesz majd, nem vagyok az a típus, aki ne fogadtatná el magát a csapattársaival. Igazából csak egy hetet pihentem, azóta rendszeresen edzek, jó állapotban várom a felkészülés kezdetét.”

A csapatunkhoz korábban aláírt Baranyai Ádám korábban Újpesten, a második csapatnál volt csapattársa Rubus Tamásnak.


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló