Megvan a századik pontunk

2020-12-01 11:05:21
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: A játszott perceket tekintve ketten is átlépték az ezres határt.

A 77. NB I-es mérkőzésen megszületett második gólnélküli döntetlenünk és megszereztük a századik pontunkat az élvonalban. Legutóbb 2019. február 16-án, a Paks ellen, szintén hazai pályán játszottunk 0–0-t, ezúttal a Budafok ellen, ugyancsak a Várkertben született meg ez az eredmény. A szerzett pontok számát tekintve tehát elérkeztünk a százas mérföldkőhöz, ebből 52-t szereztünk hazai környezetben.

A mostani bajnokságban játszott perceket tekintve a bajnokságban eddig valamennyi meccset végigjátszó Dombó Dávid és Hej Viktor átlépte az ezer perces határt, a kétszer lecserélt Lucas pedig két percnyire megközelítette azt. Összességében pedig Sztavrosz Cukalasz lépte át a pályán töltött 4000. percét – Lucas, Felipe, Rados Protics, Bohdan Melnik után ötödikként a sorban.

Sajnos, a góllövőlistát nem kellett átrendeznünk, viszont nemcsak a szerzett találat nélküli sorozatunk, hanem a kapottaké is gyarapodott, utóbbi ebben a bajnokságban másodszor növekedett 90 perc fölé.


2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (11 mérkőzés után)

Legtöbb mérkőzés: Dombó Dávid, Hej Viktor, Lucas, Jaroslav Navrátil 11-11

Legtöbb játszott perc: Dombó, Hej 1039-1039, Lucas 998

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Dombó, Hej, Lucas 11-11

Legtöbb végig játszott meccs: Dombó, Hej 11-11, Lucas, Rubus Tamás 9-9

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 10, Sassá 6

Legtöbbször becserélve: Horváth Zoltán, Roman Karaszjuk, Kovácsréti Márk 6-6

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Hej 16, Dombó, Lucas 15-15 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat), Navrátil 11

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó 1423, Hej 1336 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat), Rubus 661

A házi góllövőlista: Viana, Navrátil 3-3, Szimovics, Bumba 2-2, Cukalasz, Rubus, Niko Datkovic, Kovácsréti, Sassá, Jelena Richárd 1-1

Gólpassz: Bumba 6, Viana 3, Navrátil, Driton Camaj, Kovácsréti 2-2, Szimovics 1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Bumba 8 (2+6), Viana 6 (3+3), Navrátil 5 (3+2), Szimovics 3 (2+1), Kovácsréti 3 (1+2), Camaj 2 (0+2), Cukalasz 1 (1+0), Rubus 1 (1+0), Datkovic 1 (1+0), Sassá 1 (1+0), Jelena 1 (1+0)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 229 perc (8-10. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 157 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 238 perc (6-8. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 101 perc

Sárga lap: Datkovic, Lucas, Hej 4-4, Melnik 3, Szimovics, Rubus, Viana, Dombó 2-2, Sassá, Cukalasz, Bumba, Camaj, Mihai Minca, Jelena 1-1

Kiállítva: Viana 1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 77

Összesített mérleg: 77 mérkőzés, 28 győzelem, 16 döntetlen, 33 vereség, 94–105-ös gólkülönbség, 100 pont, 1,2987 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 37-14-10-13, 46–45, 52, 1,4054 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 40-14-6-20, 48–60, 48, 1,2 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 73

Legtöbb játszott perc: Lucas 6690

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 73

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 69

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 36

Legtöbb meccs sorozatban: Gheorghe Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Rados Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 26

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló