Megvan a jelölt a kispadra
A Ferencváros elleni mérkőzést követően veheti át a csapat irányítását.
A tisztes helytállásra vonatkozott elsősorban csapatunk reális célja az Újpest elleni vasárnapi mérkőzésre. Ez megvalósult, hiszen a hazaiak 1–0-ra nyertek, a kisvárdaiak nem jártak messze a pontszerzéstől zsinórban harmadik idegenbeli mérkőzésükön.
„Valóban, jóval szervezettebben és odaadóbban játszottunk, mint az első két meccsen, de sajnos, pontot még nem tudtunk szerezni – mondta Révész Attila sportigazgató. – Az a baj, hogy a csapat még mindig nagyjából hetvenszázalékos állapotban van, és egyik napról a másikra ezen a téren nem történhet látványos változás. Ha eljutunk odáig, hogy erőnlétileg elérjük a kívánt szintet és a sérültjeink is felépülnek, akkor közelíthetünk majd ahhoz a játékhoz és eredményességhez, amelyet elterveztünk.”
Csapatunk ellen eddig mind a három mérkőzésen büntetőhöz jutott az ellenfél, más kérdés, hogy a háromból két próbálkozás után kapusunk, Felipe hárítani tudott.
„Most már nem mehetünk el szó nélkül ezek mellett az ítéletek mellett, mert a háromból két tizenegyes jogtalan volt, a harmadik pedig túl szigorú kiállítással párosult – így Révész Attila. – Látni kell tehát, hogy kiscsapatként kezelnek bennünket, holott mi valamennyi szereplőnek, így az ellenfeleknek és a játékvezetőknek is megadjuk a tiszteletet. Elvárjuk, hogy az utóbbiak is tegyék azt meg velünk szemben. Amúgy pedig nálunk a sportszerűség mindig is fontos szempont volt, nem véletlen, hogy az elmúlt három évben az NB II-ben kétszer az élen végeztünk ebben a kimutatásban, tavaly pedig a második helyen zártunk.”
Mikorra lehet végleges megoldás a vezetőedzői szerepkörben?
„Az látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, ezért a jelenlegi stábtagokra a jövőben is számítunk – felelte Révész Attila. – Ugyanakkor úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első. Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, hogy az akadémiánkon is lenne számára feladat. Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte. A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőtt csapat vezetőedői szerepkörét ő látja el.”