Megvan a Fradi skalpja is

Három győzelem és egy vereség akadémiai csapataink szombati mérlege. EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL
MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT (9-16. HELYÉRT), 13. FORDULÓ
Várda LA–MTK Budapest 2–0 (1–0)
Gól: Bliznjuk (36.), Jene (76.).
Csernijenko Ruszlan: – Nagyon örülök, hogy győztünk! Intenzív mérkőzés volt, inkább a mi akaratunk érvényesült, sokkal több lehetőséget alakítottunk ki ellenfelünknél, ebből kettőt sikerült értékesítenünk, így teljesen megérdemelten győztünk. Gratulálok a csapatnak!
(Fotógaléria a Médiatár menüpontban.)
MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT (1-8. HELYÉRT), 13. FORDULÓ
Várda LA–MTK Budapest 3–2 (2–2)
Gól: Kancsij (27. és 65.), Kun Á. (39.), illetve Freyer (12.), Molnár P. (19.).
Katona György: – Nehéz mérkőzés volt, mert hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Érezni lehetett kicsit a szerdai meccset a lábakban, ezért lehet, hogy egy kicsit direktebb volt a játékunk a szokásosnál. Viszont így is rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de ennek csak a töredékét értékesítettük. Gratulálok mindenkinek, és köszönjük az egész éves támogatást!
(Fotógaléria a Médiatár menüpontban.)
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 22. FORDULÓ
Várda LA–Illés Akadémia-Haladás 1–3 (1–1)
VLA: Mihajljuk – Horvát A., Lics (Zámbori, 64.), Knisz (Fedor, a szünetben), Veprik, Amászta (Petics, 64.), Bac, Lupij, Jazsik (Erdős Zs., a szünetben), Király M. (Pekarik, 75.), Buda M. (Bobal, a szünetben). Edző: Törtei Tamás
Gól: Veprik (29.), illetve Klement (24.), Tasnádi (61.), Molnár L. (72.).
Törtei Tamás: – Érthetetlen számomra, de teljesen rossz felfogásban, rengeteg ki nem kényszerített hibával játszottunk. Egy győzelemmel szép tavaszt abszolváltunk volna, nem így lett. Nagyon sajnálom.
(Fotógaléria a Médiatár menüpontban.)
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 27. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Várda LA 2–3 (2–2)
Gól: Mizsei (16. és 40.), illetve Budaházi Zs. (9. és 60.), Szarvas M. (30.).
Márton István: – A bajnokság vége nagyon szépre sikerült, az utolsó tíz meccsünkön csak egy vereséget szenvedtünk a bajnoktól és hatszor nyertünk. Óriási gratuláció jár a csapatnak, nagyon büszkék vagyunk rájuk, ráadásul mi adjuk a gólkirályt Budaházi Zsombor személyében! Köszönöm az egész stáb alázatos munkáját, valamint mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzátett a csapat szerepléséhez.

