Megvan a Fehérvár skalpja is!

2021-01-27 20:37:09
Kisvárda FC

A bravúrgyőzelemmel felléptünk a dobogó alsó fokára – BESZÁMOLÓ

Ha nem történt még elég rossz a csapatunkkal azzal, hogy szinte az összes belső védőt elveszítettük, akkor erre még jött egy lapáttal: a bemelegítés végén az ebben a szerepkörben bevethető Cornel Ene jelezte, hogy fáj a lába. A Mol Fehérvár ellen az ötödik fordulóból mostanra halasztott mérkőzést mégis elvállalta román játékosunk, ám félóra játék után elhagyta a pályát.

Akkorra már 1–1 volt az eredmény. Miután Vidi eleinte meglévő fölényét átvészeltük, előbb Sassá hagyott ki nagy helyzetet (pontosabban Emil Rockov védett nagyot), majd meg is szereztük a vezetést: Sassá beadása után Szlobodan Szimovics volt jó helyen. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, mert ami mostanában nem jellemző a csapatunkra, rögzített szituáció után kapott gólt. Ezek után lett Hej Viktor Lazar Csirkovics párja a belső védő szerepkörében (ahol most nem jöhetett számításba a négy Nyíregyházáról hozott sárga lapjára a szombaton az ötödiket megkapó Ötvös Bence sem) – ha valaki két hete arra fogadott, hogy ez megtörténik, most nincs további gondja az életére...

Miután az első félidő hátralévő része kevésbé mozgalmasan telt el, szünet után azt tette a Kisvárda, amit jelen helyzetben tennie kellett: labdabirtoklással tartotta távol a kapujától esélyesebb ellenfelét. Ennek pedig az lett a vége, hogy helyzetbe kerültünk, és a meccs előtti napon a születésnapját ünneplő Sassá révén újra megszereztük a vezetést. Innentől kezdve már „csak” az előnyt kellett megtartani, ami különösebb nehézségek nélkül sikerült is, talán csak a hosszabbítás percei voltak izgalmasak, de nagy helyzetbe akkor sem került a Fehérvár. Sőt, Claudiu Bumba révén a mieink álltak újra szemben a kapussal, ha pedig a ráadásban a csereként beállt Lazar Zlicsics passza pontosabb, még hamarabb pont kerülhetett volna a meccs végére.

A három pont azonban így is megvan, történetünk során először nyertünk a Vidi ellen. Ja, és nem mellesleg, most, hogy a meccsek számát tekintve kiegyenesedtek a sorok, újra a dobogóra ugrottunk!


OTP BANK LIGA: 5. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó (Szalai B., Medovarszki J. – Pillók, Németh Á.)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ene (Melnik, 30.), Csirkovics, Leoni – Lucas (Zlicsics, 87.), Szimovics – Sassá (Kovácsréti, 76.), Karabeljov, Bumba (Navrátil, 76.) – Viana (Jelena, 87.). Vezetőedző: Supka Attila

FEHÉRVÁR: Rockov – Bolla (Szabó L., 83.), Rus, Stopira, Fiola – Alef, Pinto (Hangya, 62.), Houri (Kovács I., 74.) – Petrjak (Nego, 62.), Zivzivadze (Nikolics N., 74.), Bamgboye. Vezetőedző: Márton Gábor

Gólszerző: Szimovics (1–0) a 22., Fiola (1–1) a 28., Sassá (2–1) az 58. percben


A gólok története

22. perc: A Sassá által visszagurított labdát Lucas passzolta jobbra Hejhez, akinek jobboldali beadása után a menteni igyekvő Stopira rosszul találta el a labdát, ami így az alapvonalnál Sassá elé került. Szélsőnk szerencsére nem engedte ki szögletre a labdát, hanem középre passzolt, Szimovics pedig hat méterről jobbal a jobb alsó sarokba perdítette, 1–0.

28. perc: A térfél közepéről járó szabadrúgásból Houri ívelt a kapu elé, Alef a kapujából kilépő Dombó elől továbbfejelte a labdát, amit Fiola öt méterről az üresen maradt kapu közepébe bólintott, 1–1.

58. perc: Viana perdítette a labdát balra Lucas elé, ő fejjel visszatette azt, majd Viana indította a leshatáron kilépő Sassát, aki 15 méterről jobbal a kapu közepébe lőtt, 2–1.


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk