Megszakadt a kiváló sorozat

2020-11-29 11:46:28
Kisvárda FC

Vereséget szenvedett NB III-as csapatunk a Füzesgyarmat otthonában.

NB III KELETI CSOPORT: 20. FORDULÓ

FÜZESGYARMATI SK–KISVÁRDA MASTER GOOD II 2–1 (1–1)

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep, zárt kapuk mögött. V.: Darók.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Achim Á., Raducu, Szabó R. – Ramos (Sundas, 89.) – Cigan (Árvai, 78.), Shadi, Kis Sz. (Tóth O., 90+1.), Vajda (Balogh G., a szünetben) – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor

Kisvárda II: Odincov – Atamasz, Vass O., Baranyai Á., Sikorszki (Luscsik, 78.) – Szőr, Karaszjuk – Himics, Mihalik, Czérna (Bokor, 78.) – Jelena (Szentes D., 64.). Edző: Kocsis János

Gólszerzők: Kis Sz. (22.), Balogh G. (49.) illetve Szőr (15.)

Kocsis János: – A mérkőzés elején az történt amit elterveztünk, és amit akartunk játszani. Az első húsz percben ennek megfelelően nagyon szép gólt sikerült szereznünk. Vezetésünk megszerzése után volt egy komoly lehetőségünk, hogy megszerezzük másodikat is, az egyenlítést követően pedig szintén volt egy nagyon nagy sansz arra, hogy visszavegyük a vezetést, sajnos ez nem sikerült. Azután viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a hazaiak fölénk kerekedtek, azok a jó teljesítmények, melyek hetekig jellemzőek voltak ránk most azért átlagosra sikeredtek. A második félidőben a cseréink sem tudtak annyit hozzátenni, mint a korábbiakban, de igazából tragédia nem történt. Ugyanúgy tanulni kell a vesztes mérkőzésekből is, ha ezeket helyén tudjuk kezelni, akkor a jövő hétre többek tudunk lenni. Az igazán jó csapat ebből is erőt tud meríteni, és az utolsó fordulóban, hazai pályán győztesen fejezzük be a szezont.

__________________________________________________________________________________________________________________________________

Borús, hideg idő van Füzesgyarmaton.


Játékosaink javában melegítenek, hamarosan kezdődik a mérkőzés.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, csapatunk kezdte a találkozót.

►2. perc: Vajda adott középre, a kapu előtt Popescu előzte meg a védőket, de a kapu fölé fejelt.

►6. perc: Atamasz beadására Czérna érkezett remekül, de 8 méterről a kapusba lőtte a labdát.


►9. perc: Jelena ívelte a labdát a védők mögé, Mihalik közvetlen közelről az oldalhálót találta el.

14. perc: Jelena tologatta a játékszert a 16-os közelében, majd próbálkozott lövéssel, azonban a lövés lecsúszott.

15. perc: GÓÓÓL! Himics passzolt vissza a második hullámban érkező Szőr elé, aki 15 méterről a kapuba lőtt. 0–1.

21. perc: Egy gyors labdakihozatal végén Mihalik passzolt laposan Atamasz elé, aki 16 méterről lőtt kapura, azonban a hazaiak kapusa védeni tudott.

22. perc: GÓL! Kis Szabolcs gondolkozott sokat, majd 23-24 méterről kapura lőtt, Odincov hiába repült nem tudta hárítani a lövést. Az állás: 1–1.

27. perc: Shadi lőtt egyből kapura egy röviden kifejelt labdát, de a lövés elkerülte a kapunkat.

31. perc: Achim Sebastian lőtt kapura egy szabadrúgást 17 méterről, ami a sorfalon megpattant és szögletre ment. A sarokrúgásra Popescu érkezett a legjobb ütemben és fejelt a kapu fölé 7 méterről.

33. perc: Kis Szabolcs lőtt 18-ról, de Odincov megfogta a próbálkozást.

37. perc: Egy stílusos, sokpasszos támadás végén Czérna került helyzetbe és lőtt 12 méterről kapura, a labda a blokkoló védő lábáról hagyta el a játékteret.

45. perc: A játékvezető nem hosszabbított, lefújta az első játékrészt.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés, a Füzesgyarmat kezdte a második játékrészt.

46. perc: A szünetben cserélt a hazai csapat. Vajda helyett Balogh Gusztáv lépett a pályára.

49. perc: GÓL! Achim Sebastian adott be remekül, középen a jó ütemben érkező Balogh Gusztáv 5 méterről fejelt a kapuba, Odincov már tehetetlen volt. 2–1.

53. perc: Egy hazai szabadrúgást Kis ívelt középre, amire Raducu érkezett a legjobb ütemben és fejelt kapura, Odincov gyönyörű mozdulattal hárítani tudta a próbálkozást.

64. perc: Cserél csapatunk. Jelena helyett Szentes lépett a pályára.

66. perc: Sikorszki lőtt kapura egy szabadrúgást 21 méterről, a lövés nem sokkal a kapu fölött hagyta el a játékteret.

78. perc: Kettős csere csapatunknál: Czérna, Sikorszki le, Bokor, Luscsik be.

78. perc: Csere a hazaiaknál is: Cigan helyére Árvai jött.

84. perc: Szentes lőtt kapura 18-ról, a lövés egy védő lábán megpattant és így lett veszélyes, azonban a labda a kapu mellé ment.

86. perc: Egy hazai szöglet után Balogh fejelt kapura, de a fejes mellé ment.

88. perc: Atamasz próbálkozott lövéssel 23-ról, de a kísérlet kapu fölé ment.

89. perc: Csere a Füzesgyarmat, Ramos helyett Sundas lép pálára.

89. perc: Árvai kapott sárga lapot időhúzásért.

90. perc: 3 perc lesz a ráadás.

90+1. perc: Ismét egy időhúzó változtatás a hazaiaknál. Kis Szabolcs helyett Tóth Olivér folytatja a játékot.

90+3. perc: Vass fejelt le egy labdát Himicsnek, de rosszul találta el a játékszert.

90+4. perc: Vége a találkozónak. A végeredmény 2–1.





Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:45
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló