Megint vele zárjuk az idényt

2023-05-25 19:26:00
Kisvárda FC

Legutóbb a Ferencváros elleni meccsünket vezette a pénteki bajnokink dirigense.

A 140. NB I-es mérkőzéséből a 18.-at vezeti csapatunknak Pintér Csaba, aki a pénteki Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good bajnokin fújja majd a sípot. Érdekes, tavaly is az ő közreműködésével zártuk az idényt, akkor a Zalaegerszeg elleni hazai meccsünket (2–1) vezette. Ebben a bajnokságban negyedszer találkozunk vele, a legutóbbi két, általa vezetett mérkőzésünkben nem volt köszönet, hiszen Újpesten 4–0-ra, legutóbb, május 6-án a Ferencváros otthonában 3–0-ra kaptunk ki.

A Pintér Csaba által vezetett NB I-es meccseink mérlege: négy győzelem, hét döntetlen, hat vereség, 16–23-as gólkülönbség. Tizenegyest kettőt ítélt a javunkra és négyet ellenünk, hat kisvárdai játékost állított ki (nála többet egyik kollégája sem) és hármat az ellenfelek soraiból, 46-szor mutatta fel a sárga lapot a mieinknek, 34-szer az ellenfeleknek.

A gyakorisági rangsorában a nyolcadik helyen állunk, a Kecskemétnek háromszor vezetett eddig, ebben a párosításban most először fújja a sípot.


OTP BAMK LIGA: 33. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE (2.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (6.)

Kecskemét, Szétói Stadion, péntek, 18.15

Vezeti: Pintér Csaba (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szécsényi István – tartalékjátékvezető: Andó-Szabó Sándor)


next match
Gyirmót FC Győr
Kisvárda Master Good
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-2
1-2
BVSC-Zugló
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-13 16:00
Merkantil Bank Liga, 24. forduló