Megint egy Katona-dolog

2023-05-26 20:28:40
Kisvárda FC

Közel voltunk a pontszerzéshez, de a meccs után a hazaiak ünnepelhették meg ezüstérmüket. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

A legutóbbi bajnokság utolsó fordulójában is az ezüstérem volt a tét azon a mérkőzésen, amelyen csapatunk érintett volt. Csakhogy egy éve a mi kezünkben volt a lehetőség, hogy a Zalaegerszeg elleni záráskor megszerezzük, pontosabban megtartsuk a második helyezést, míg most a kecskemétiek készültek arra, hogy újoncként odaérjenek a dobogó második fokára. Ehhez a pénteki bajnokin számukra egyetlen pont megszerzése is elegendő lett volna, mi viszont csak akkor tarthattuk volna meg biztosan, a szombati DVSC–Újpest mérkőzés eredményétől függetlenül a hatodik helyezést, ha győzünk a hírös városban.

Az ezüstérmek mindenesetre megérkeztek Kecskemétre, és a hazaiak bele is vetették magukat a küzdelembe, hogy még este hazavigyék azokat. A színpad is megvolt ácsolva a létesítmény mögött, a Valmar zenekar tagjaival pedig a fontos embereknek feltartott részen lehetett fotózkodni – nyilván a zenészeknek más szerepet is szántak a szervezők...

A kezdeti kecskeméti mezőnyfölény idővel eltűnt, elkezdtünk labdát birtokolni, és a leshatáron helyezkedő Milos Szpaszicsot megjátszani. Lucasnak sikerült is, de a szerb játékos hiába került ziccerbe, a határ rossz oldalán helyezkedett. A Kecskemét Belényesi Csaba helyzeténél járt a legközelebb a vezetés megszerzéshez, de a védő mellé talpalta a Nikitscher Tamás által lefejelt labdát. A másik kapunál Jasmin Mesanovic távoli lövése „sütötte meg” Varga Bence kezét, de még mielőtt áthaladt volna a gólvonalon a labda, utánanyúlt, és birtokába vette azt a kapus.

Viharosan indult a második félidő, és nemcsak a megélénkülő szél miatt, hanem mert az első perc sem pörgött le, amikor Szpaszics helyzetbe került, és a tizenhatosról leadott lövése centikkel kerülte el a bal felső sarkot. Nem voltunk híján a kemény párharcoknak, előbb Dominik Kovacic esett az arcára egy fejpárbaj után, aztán Szpaszicsot és a válogatott keretbe meghívott Szalai Gábort kellett egyszerre ápolni. A Kecskemét cserélt hamarabb, és néhány perccel a beállása után Katona Bálint gólt szerzett. A két csapat legutóbbi, kisvárdai meccsét az ő gólja döntötte el, és október 14-én, az ugyanitt 3–3-ra végződött bajnokin is betalált.

Kiderült, a mostani gólja megint három pontot ért, mert bár becsülettel mentünk előre az egyenlítésért, nem tudtunk betalálni, holott a csereként beállt Driton Camaj előtt is óriási helyzet adódott, majd Vida Kristopher lövését tolta ki a léc alól Varga Bence.

A Kecskemét győzelmével megszerezte és át is vette az ezüstérmét, a mi helyezésünk attól függően lesz hatodik vagy hetedik, hogy az Újpest győz-e szombaton Debrecenben.


OTP BANK LIGA: 33. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)

Kecskemét, Széktói Stadion, 4457 néző, v.: Pintér Cs. (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi)

KECSKEMÉT: Varga B. – Nagy K., Szabó A., Szalai G., Belényesi Cs. (Hadaró, 90.), Zeke –Banó-Szabó, Nikitscher, Szuhodovszki (Meszhi, 87.) – Horváth K. (Katona B., 65.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István

KISVÁRDA: Petkovics – D. Kovacic, Jovicic, Széles – Navrátil (Vida K., 83.), Melnik, Lucas (Ötvös, 79.), Alic – Makowski (Ilievszki, 79.) – Szpaszics (Camaj, 69.), Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics

Gólszerző: Katona B. (1–0) a 68. percben


A gól története

68. perc: Szuhodovszki indításával Nikitscher vitte el a labdát a bal oldalon Jovicic mellett, a tizenhatoson belülre érve visszagurított Katona Bálint elé, a cserejátékos pedig tíz méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, 1–0.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló