Meghívót ért a jó szereplés

2019-01-22 17:53:08
VLA

Nemzetközi tornákon edződnek a Várda Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai.

Két korosztályunk is külföldi megmérettetéssel kezdte az évet, ami teljesen azonosul a klubunk által követett filozófiával, hogy gyerekeink, minél hamarabb ismerkedjenek meg a nemzetközi mezőny által megkövetelt elvárásokkal.

A kis korosztályainkban (U7-U12) a téli tornákat, felkészülési mérkőzéseket ennek szellemében szervezték meg. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az egyesületünk által szervezett Várda Kupa teremtorna-sorozatot minden korosztályban 10 csapattal rendezzük meg, és ezekre kivétel nélkül csak határon túli csapatokat hívtunk meg.

A legkisebbek (U7) első 4+1-es tornájukon a szomszédos, romániai Nagykárolyban mérettettek meg. Már ebben a korosztályban is látszik, hogy mennyire agresszívebbek, szenvedélyesebbek, ellenfeleink. Gyerekeink azonban szépen helytálltak. Az eredményt nem számolták a tornán, de annyit a most látottakból is megjegyezhetünk, reményteljes korosztályunk lesz a 2012-es születésű gyerekekből álló csapatunk.

Az U12-es csapatunk Lengyelországban, Krosnón járt a nagy hagyományokkal rendelkező tornán. Az Orlen Beniaminek kupán négy ország csapatai küzdöttek a minél jobb helyezésekért. Csapatunk két nap alatt hét mérkőzést játszott, és igen szépen szerepelt. Ez a torna tökéletesen illett a felkészülési programba. A helyezésnél is fontosabb, hogy olyan intenzitású mérkőzéseken edződtek a játékosok, amilyenekkel a hazai mezőnyben nem szembesülnek. A csapatunk teljesítményét elismerve több tornameghívót is kaptunk további lengyel csapatoktól.


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló