Még sűrűbb lesz a tavaszi program
Január 23-án a 17. fordulóval indul újra a 2020-2021-es labdarúgóidény, amely a szerda-szombat ritmusnak köszönhetően már május 9-én véget ér.
Örömteli kötelességének tett eleget az elnökség, amikor módosította a labdarúgóidény versenyprogramját, hiszen a változtatások kivétel nélkül a sikeres Európa-bajnoki felkészülést szolgálják – számolt be a hétfői elnökségi ülésen történtekről a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja.
A Mol Magyar Kupában is érdekelt együttesek, a nemzetközi trendnek megfelelő módon, szerda-szombat ritmusban játsszák tétmérkőzéseiket. Köszönhetően a fűthető pályáknak az OTP Bank Liga a rövid téli szünet után január 23-án, míg a kupaküzdelmek február 9-10-én folytatódnak. Az őszi szezonból elhalasztott mérkőzéseket január 31-ig le kell játszani.
A fentieknek megfelelően a bajnokság a tervek szerint a 33. fordulóval május 9-én, több mint egy hónappal az Európa-bajnokság rajta előtt véget ér. A korai zárás érdekében előrébb jön a naptárban a kupadöntő is, melynek új időpontja május 5. lett.