Meg sem állnánk ötvenig

2023-07-28 19:31:37
Kisvárda FC

A Zalaegerszeg elleni bajnoki premier előtt megtartottuk az idénynyitó szurkolói ankétot.

Hatodik alkalommal tarthattuk úgy meg a bajnokság kezdete előtt szurkolói ankétot, hogy NB I-es csapat játékosai, vezetői és drukkerei gyülekezhettek a jól megszokott helyszínen, a Bessenyei-gimnázium díszaulájában. A hangulat most is bizakodó volt, hiszen a Kisvárda Master Good egymást követő harmadik idényben végzett az előző bajnokság felsőházában (ezúttal hatodikként), és a felkészülési mérkőzések eredményei is derűlátásra adtak okot.

A március végén kinevezett új vezetőedző, Milos Kruscsics először vehetett részt ilyen rendezvényen, a felkészülést értékelve elmondta, a hathetes munka elegendőnek bizonyult a tervezett munka elvégzésére. Az edzőmeccsek látottak alapján bizakodó a tréner, bár a sorsolás nem könnyű, hiszen három idegenbeli meccsel kezdünk.

Révész Attila sportigazgató az átigazolási politikában is megjelenő irányváltásról is beszélt, hiszen amíg korábban az ilyen eseményeken a külföldi játékosok kerültek többségbe az új játékosoknak fenntartott széksoron, addig a jelenlegi hét új futballista közül öt magyar, egy pedig (Raul-Martin Stefan) magyar édesanyjának köszönhetően az állampolgársága kedvező elbírálására vár. Megítélése szerint a többségében NB II-ből érkezett futballisták előbb-utóbb ki tudják majd harcolni helyüket a csapatban, ennek megfelelően méltatta őket a bemutatásukkor. A sportigazgató örömmel jelentette be a vezetőség erősödését is, bár dr. Róka Géza nem teljesen új, hiszen tavaly a nemzetközi kupaszereplés szervezése óta tevékeny részt vállal a klub működtetésében, mostantól az első csapat nemzetközi igazgatói posztja mellett az akadémián az operatív igazgatói szerepkört is ellátja a kisvárdai születésű, dombrádi származású, az érettségi bizonyítványát anno az ankétnak otthont adó alma máterben megszerző sportvezető.

A keret új játékosainak a megszokott módon a csapatkapitány, Lucas adta át a Kisvárda-címeres mezeket: Kovács Marcellnek az 1-est, Raul-Martin Stefannak a 44-est, Lippai Tibornak a 42-est, Branimir Cipeticnek a 14-est, Körmendi Kevinnek a 18-ast, Czékus Ádámnak a 37-est és Balogh Norbertnek a 17-est.

A zárszó Leleszi Tibor polgármesteré volt (a város országgyűlési képvielője, dr. Seszták Miklós ezúttal igazoltan volt távol, ahonnan eljuttatta azért jókívánságait a jelenlévőkhüz, sok sikert kívánva az új idényhez), aki épp egy ötvenéves házassági évfordulóról érkezett, és ott mondott ünnepi beszédet. A mostani, szokás szerint szívhez szóló mondandója még „csak” a hatodik volt NB I-es polgármesterként, de megegyeztünk abban: nem állunk meg ötvenig...

Úgy legyen!

Hajrá, Kisvárda! – 2023-2024-ben is

Related video

next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló