Még mindig hibátlanok a felső szekciós csapataink

2020-10-16 09:59:29
VLA

A legidősebb szekciós csapataink magabiztosan vezetik saját bajnokságukat – BEHARANGOZÓ

Szombaton kerül megrendezésre a Regionális U17 és U19 bajnokság Észak-Kelet csoportjának soron következő 8. fordulójának mérkőzése, ahol a legidősebb szekciós csapataink hazai környezetben látják vendégül a Tarpa SC korosztályos csapatait. Az U17-es mérkőzés 10 órakor, míg az U19-es mérkőzés ezt követően 12 órakor kezdődik.

A tizenhétév alatti korcsoportban a VLA-s fiúk magabiztosan, hibátlan mutatóval (7/7) vezetik a bajnokságot, emellett csupán egyetlen egy gólt kaptak eddig az idei kiírásban és az eddigi találkozóikon összesen 62 alkalommal vették be az ellenfél kapuját. A Tarpa SC csapata több mérkőzését is elhalasztotta már idén, ennek is köszönhetően vannak a 10. pozícióban a tabellán. Összesen 3 lejátszott mérkőzésük van, melyeken 2 győzelem mellett 1 vereség született.

„A Tarpa évek óta meghatározó csapat ebben az osztályban. Az idén a vírushelyzet miatt több mérkőzését is elhalasztotta, viszont figyelemre méltó a legutóbbi DEAC elleni győzelme. Fontos lépés lenne számunkra a győzelem, ezért megteszünk mindent, hogy tovább növeljük a győzelmeink számát!” – nyilatkozta Révész Csaba vezetőedző.

A nagyobbaknál is kísértetiesen hasonló a helyzet, ugyanis a VLA U19-es csapata is magabiztosan a saját bajnokságának 1. helyén áll, 7 lejátszott mérkőzésükből mind a 7 találkozót megnyerve, 55 szerzett találat mellett ők is egyetlen kapott találattal várják a következő bajnoki mérkőzést. Aktuális ellenfelük szintén több mérkőzés kénytelen volt már idén elhalasztani, a Tarpa U19-es csapata is az egyel kisebb korosztályhoz hasonlóan 3 lejátszott mérkőzéssel a háta mögött, melyeken 1 győzelem és 2 vereség született áll a bajnoki tabella 10. pozíciójában.

„Hazai pályán nem lehet más célunk csak a győzelem! Bizakodásra ad okot, hogy a srácok a héten is nagyon jó edzésmunkát végeztek!” – mondta a mérkőzést megelőzően Ádámszik Róbert az U19-es csapatunk vezetőedzője.

SZSZB MEGYE REGIONÁLIS U17 ÉSZAK-KELET, 8. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA (1.)– Tarpa SC (10.)

SZSZB MEGYE REGIONÁLIS U19 ÉSZAK-KELET, 8. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA (1.)– Tarpa SC (10.)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló