Meg kell találni az ellenszert

2022-05-06 18:28:18
VLA

A Várda LA három csapata lép pályára szombaton. BEHARANGOZÓ

A Várda LA U19-es és U14-es csapata már pénteken pályára lépett, további három legénységünk, az U17-es, az U13-as és az U12-es pedig szombaton játszik. Az élen álló U17-esek számára nem is lehet más cél, mint megkapaszkodni a tabella tetején, ehhez meg kell találni a debreceniek várhatóan szigorú védekezésének ellenszerét.


MLSZ REGIONÁLIS U17 ÉSZAKKELET, 19. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Debreceni Sportcentrum (7.)–Várda LA (1.)

Révész Csaba, a VLA edzője: – A hétvégi mérkőzésen arra számítok az ellenféltől, hogy ugyanolyan zártan védekezik majd, mint az őszi mérkőzésen. Ez ellen a védekezés ellen kell megtalálnunk azt a játékot, amivel eredményesek lehetünk.



MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 23. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA–Eger LS

Oláh Levente, a VLA edzője: – Sajnos nagy árat fizettünk a Diósgyőr elleni győzelemért, ugyanis több játékosunk is kidőlt a sorból, valamint hét közben az egyik kapusunkat is elveszítettük. Az Eger ellen ez nem lehet kifogás, hazai pályán lehetőség szerint jó játékkal szeretnénk győzelmet ünnepelni a találkozó végén.



MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 23.FORDULÓ

Szombat, 14.00: Várda LA–Eger LS

Deák Béla, a VLA edzője: – Van miért törlesztenünk az egrieknek, ugyanis már kétszer megtréfáltak bennünket. Jó mérkőzésre van kilátás, az ellenfél nagyon gyors, direkt futballja ellen kell megtalálnunk az ellenszert és az elmúlt meccsek tapasztalatait felhasználva, tanulva a hibáinkból, kell lehoznunk a mérkőzést a legjobb tudásunk szerint.




A borítófotón: Kisebb szünet után U17-es csapatunk szombaton Debrecenben játszik


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló