Matinémeccs Miskolcon

2022-02-19 10:39:32
Kisvárda FC

Tartalékcsapatok mérkőzésén lép pályára NB III-as legénységünk. BEHARANGOZÓ

Tavaly ilyenkor még meg sem kezdődött a tavaszi szezon az NB III-ban, vasárnap pedig már a második fordulót rendezik ebben az esztendőben. Tartalékcsapatunk, a Kisvárda Master Good II matinéidőpontban lép pályára Diósgyőrben, olyan ellenféllel szemben, amely hozzá hasonlóan döntetlent ért el a nyitányon. A mieink ugye a Salgótarjánnal játszottak hazai pályán 0–0-t, a DVTK II a második helyezett BKV Előre otthonában ért el 2–2-t.

„A tartalékcsapatokról általánosságban elmondható, hogy a tavaszi szezonjuk jobban sikerül, mint az őszi, hiszen addigra sikerül beleerősödniük a maguk bajnokságába – latolgatta az esélyeket Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – Eddig mindig kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk a Diósgyőrrel, és ez igaz az őszi, öt egyes győzelmünkkel véget ért találkozóra is, hiszen akkor sem volt akkora a különbség a két fél között. Nagy valószínűséggel ez is szoros meccs lesz, és abban reménykedem, hogy sikerül ellenfelünk fölé kerekedni.”



NB III KELETI CSOPORT, 22. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK II (13.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (6.)

Miskolc, DVTK Edzőközpont, vasárnap, 11.00

Vezeti: Urbán Eszter (Vilmányi Simon, Gergely Márton)


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló