Második kör, első szándék

2020-11-28 20:47:21
Kisvárda FC

A dobogós Füzesgyarmat vendége lesz vasárnap NB III-as csapatunk – BEHARANGOZÓ

November utolsó hétvégéjén ugyan téliesre fordult az időjárás, kicsit mégis a tavaszba lépünk át, hiszen az NB III-ban már a bajnokság második körének első meccsét játsszák vasárnap. Tartalékcsapatunk, a Kisvárda Master Good II a Füzesgyarmat otthonában lép pályára – a békésiek a szezon első meccsén 2–0-ra nyertek a Várkertben. A kör tehát már a második, a szándék viszont továbbra is az, hogy a várdai csapat folytassa a hetek óta megkezdett jó sorozatát.

„Rutinos csapatról van szó, amelynek sorai már kiegyenesedtek, így a legerősebb összetételben tud ellenünk pályára lépni – mondta a riválisról Kocsis János, tartalékcsapatunk edzője. – Személyesen térképeztem fel őket, hogy közelebb kerüljünk a sikeres harcmodor megválasztásához. Örülök, hogy az utóbbi hetek sikeres szerepléséhez a fiataljaink is hozzá tudtak járulni, a legutóbbi győztes gólunkat a tizenhét éves Czérna Erik szerezte. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a jó sorozatunkat, egyrészt bravúrra lesz szükségünk, másrészről mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a játékunkhoz.”

A két csapat között három helyezés, de csak négy pont a távolság – a vasárnapi házigazda javára. Fontos információ, hogy Lakatos Csaba öt sárga lapja miatt nem léphet pályára, illetve Kocsis János nem tett semmilyen fogadalmat arra vonatkozóan, hogy valamilyen alternatív módon térjen esetleg haza…


NB III KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ

Vasárnap, 13.00

Füzesgyarmati SK (3.)–Kisvárda Master Good II (7.)

V.: Darók


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló