Már nem a kiesés elkerülése a téma
A harmadik helyezetthez is közel kerülhet a vasárnapi bajnoki után tartalékcsapatunk. BEHARANGOZÓ
Három hete a Karcaggal szemben meglévő hárompontos hátrányt sikerült eltüntetni 3–0-s idegenbeli győzelemmel, legutóbb pedig ötről kettőre olvadt a Körösladánnyal szembeni hátránya NB III-as csapatunknak, miután ugyancsak 3–0-ra győzött a békésiek otthonában. A mostani vasárnapra (kezdés 11 órakor a Vár utca felőli pályán) hasonló a feladat, hiszen megint olyan ellenfél, a Debreceni EAC következik, amely öt ponttal tart előrébb, és a harmadik helyen áll.
„Persze az is cél, hogy szűkíteni tudjunk ezen a távolságon, de fontosabb, hogy képesek legyünk irányítani a mérkőzést – árulta el Gerliczki Máté, tartalékcsapatunk edzője. – Amikor az ősszel játszottunk a DEAC ellen, ezt nem tudtuk megvalósítani, pedig nem is értünk el rossz eredményt, kettő nullás vezetésről lett kettő kettes döntetlen a vége. Akkor még játékban nem voltunk túl acélosak, és azért is jó, hogy most érkezett el ez a mérkőzés, mert le tudjuk szűrni, hol is tartunk ezen a téren, ilyen szintű csapathoz képest milyen a fejlődésünk. Utólag be lehet vallani, néhány hete eléggé nehéz helyzetben voltunk, mindössze egy pont volt az előnyünk a már kieső helyen álló csapattal szemben. Annak az időszaknak az volt a lényege, hogy a kollégáimmal – akiket nyugodtan nevezhetek egyben a barátaimnak is – együtt mérhetetlen nyugalmat árasztottunk a játékosaink felé, mert tudtuk azt, mire is képes a csapat és milyen munkát végeztünk el, amiben bízhattunk folyamatosan. Most meg itt tartunk, hogy öt pontra vagyunk a harmadiktól... Ez hatalmas fejlődés, de persze kellettek hozzá a játékosok, az általuk szállított győzelmek, amelyek kellő önbizalommal is felvérteztek bennünket.”
A legutóbbi 12 fordulóban veretlen (nyolc győzelem, négy döntetlen), a legutóbbi négy bajnokiját összesen 12–1-es gólkülönbséggel megnyerő Kisvárda Master Good II-ből néhányan betegséggel küszködtek a héten, de valamennyien felépülhetnek a vasárnapi matinémeccsre.
NB III KELETI CSOPORT: 36. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD II (7.)–DEBRECENI EAC (3.)
Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00
Vezeti: Szántó Simon Péter (Flinta Zoltán, Zahorecz Roland)
A borítófotón: A novemberi, debreceni bajnokin a házi góllövőlistánkat 13 góllal vezető Nagy Mihály Krisztián (jobbra) szerzett vezetést, a végén pedig ifjabb Sándor Tamás (balra) büntetőből egyenlített
Fotó: Ombodi Tamás