(Majdnem) teljes a nagyüzem

2019-09-05 14:27:03
VLA

Élvonalbeli csapatunk veretlenül látogat Újpestre.

Szeptember elején a jelek szerint nemcsak az iskola kezdődik, hanem valamennyi korosztályos labdarúgó-bajnokság is. Utánpótlásfronton a mostani lesz az első teljes hétvége, illetve a különböző bajnokságokban szereplő kisvárdai csapatok közül egyedül az NB I-es felnőtt legénység pihen.

Beindulnak a küzdelmek az U13-as és U12-es első osztályban is – kisvárdai jelenléttel Ugyancsak debütálnak a VLA lány csapatai is, az U14-esek hazai pályán kezdenek, de a két nagyobb korosztálynak sem kell messzire utaznia, az U19-esek Cigándon, az U16-osok Nyíregyházán lépnek fel.

A bajnokságot már megkezdő csapataink közül az élvonalban két játéknap után százszázalékos U15-ös és U14-es kisvárdaiak Újpestre látogatnak, ahol mindkét csapatunk esélyesként lép pályára. A szintén párban versenyző U19-es és U17-es korosztálynak a pénteki lesz a hazai premier, amelyen az egyik megyei rivális, a Tarpa lesz az ellenfél.

Második hazai mérkőzésén is győzelemre készül a megyei I. osztályban szereplő tartalékcsapatunk, amely a még pont nélküli Vásárosnaményt fogadja vasárnap a Várkertben. A naményiak egy meccsel kevesebbet játszottak eddig, és kispadjukon most mutatkozik be az edzői poszton a kisvárdai kötődésű Dudás Zoltánt váltó rutinos Madalina György.


Csapataink hétvégi programja


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY, 5. FORDULÓ

Vasárnap, 16.00: Kisvárda Master Good II (11.)–Vásárosnamény SE (14.)


MLSZ U19 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 2. FORDULÓ

Péntek, 17.00: Várda LA (14.)–Tarpa SC (9.)


MLSZ U1 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 2. FORDULÓ

Péntek, 15.00: Várda LA (1.)–Tarpa SC (8.)


MLSZ U15 I. OSZTÁLY, 3. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Újpesti TE (15.)–Várda LA (2.)


MLSZ U14 I. OSZTÁLY, 3. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Újpesti TE (11.)–Várda LA (5.)


MLSZ U13 I. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 1. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Eger SE


MLSZ U13 I. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 1. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Eger SE


MLSZ U12 I. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 1. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Eger SE


LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Cigánd SE–Várda LA


LÁNY U16 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ

Vasárnap, 13.00: Nyírség NSC–Várda LA


LÁNY U14 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Várda LA–DVTK


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló