Magasabbra, mint amire képes lehetsz!

2023-03-27 15:30:17
Kisvárda FC

Az új vezetőedző, Milos Kruscsics arról is beszélt kisvárdai székfoglalójában, hogy mik lehetnek a célok a bajnoki hajrában.

Ahogy arról korábbi híradásunkban beszámoltunk, Milos Kruscsics vette át a vezetőedzői posztot NB I-es csapatunknál. A 46 éves szerb szakember alig több mint egy hónapja még az Újpest FC vezetőedzőjeként foglalt helyet abban a sajtóteremben, ahol hétfőn aláírta szerződését, elkészültek a hivatalos fotók és az első interjúját adta – immár a Kisvárda Master Good vezetőedzőjeként.

„Ilyen a futball és az élet – mosolyodott el azon Milos Kruscsics, hogy mennyi minden történt vele az utóbbi hetekben. – Vezetőedzőként sosem tudhatod, hogy mi történik veled a következő héten, hétről hétre, fordulóról fordulóra tudsz tervezni. Minden gyorsan történt velem azok után, hogy befejeztem a munkát Újpesten, nem volt túl sok időm gondolkodni a kisvárdaiak felkérésén. Szerettem volna Magyarországon, a magyar futballban maradni, ezért is döntöttem amellett, hogy elfogadom az új lehetőséget.”

Milos Kruscsics korábbi nyilatkozataiban többször is respektálta a kisvárdai klubot. Ez is megkönnyítette a döntést?

„Természetesen minden klubot és minden, a futballban dolgozó embert tisztelek Magyarországon – így az új vezetőedzőnk. – Különösen érvényes ez a Kisvárdára, amely az utóbbi években kiváló eredményeket ért el, tiszteletreméltó az, ami itt felépült, a létesítmények és maga a futball terén is. De ez összességében a magyar futballról is elmondható, akiknek ez a feladatuk, azok jól dolgoznak. A jövőben részese szeretnék lenni mindannak, ami Kisvárdán történik, az itteni klub további fejlődését és előremenetelét szeretném szolgálni.”

A csapat három pontra távolodott el a dobogós helyektől és nyolc egység az előnye a kieső helyezéstől. Mi lehet a cél a hátralévő meccsekre: küzdeni az éremért vagy biztossá tenni a bennmaradást?

„Valóban szoros a tabella, de a nagyobb célokat kell megpróbálni elérni, olyanokat, amelyek kicsit magasabbak, mint amire képes vagy – felelte Milos Kruscsics. – Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy meccsről meccsre kell lépegetnünk előre, miközben tisztában vagyok vele, hogy az előző bajnokságban elért eredménnyel a Kisvárda kilépett a nemzetközi porondra. Ezúttal is közel vagyunk a dobogós helyekhez, a legjobb út az, ha azt próbáljuk most is célba venni, aztán a szezon végén meglátjuk, hogy hol is kötünk ki.”

A mostani hét nemcsak az edzőváltás miatt speciális, hanem mert négy játékosunk (Janisz Karabeljov, Jasmin Mesanovic, Driton Camaj és Mario Ilievszki) is hazája válogatottjában szerepel. Milyen munka vár a keretre ennek ismeretében is?

„Normál heti ritmusban készülhetünk, hétfőn kezdjük a munkát és szombaton lépünk pályára – mondta erről Milos Kruscsics. – Nem jelent gondot, hogy néhány játékos a válogatottjában szerepel, szerdára teljes lesz a létszám, addig a többiekkel el tudjuk kezdeni a heti munkát.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló