Listavezetők a vendégek

2022-05-10 16:43:59
VLA

Szerdán is lesz két utánpótlásbajnoki a Várkertben. BEHARANGOZÓ

Újabb bajnoki mérkőzéseket pótolnak utánpótláscsapataink, az U19-es és az U14-es korosztályban szereplő Várda LA is az élen álló ellenfelet fogadja. A kisebbek egyenesen a bajnokot, hiszen már matematikailag is eldőlt, hogy abban a korosztályban a Honvéd végez az élen.


MLSZ U19 B CSOPORT, 9. FORDULÓ

Szerda, 12.30: Várda LA (3.)–Diósgyőri VTK (1.)

Török László, a VLA edzője: – Az iskola és a bajnokság is a végéhez közeledik. A játékosoknak ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a bizonyítványt a futballban is megkapják csak kicsit más formában. Éppen ezért nem mindegy, hogy a hátralévő négy mérkőzésen még milyen teljesítményt hagynak maguk mögött. Fiataljaink szempontjából ez nagyon fontos a jövőképet illetően.


MLSZ U14 KIEMELT CSOPORT, 27. FORDULÓ

Szerda, 14.30: Várda LA (9.)–Bp. Honvéd-MFA (1.)

Törtei Tamás, a VLA edzője: – Az utolsó fordulóból előrehozott mérkőzést játsszuk a már bajnok Honvéd ellen. Tiszteljük az ellenfelet és az eredményeit is, de sorfalat olyannyira nem fogunk neki állni, hogy ígérjük, az egy pontért is meg kell majd küzdeniük. Minden értelemben, technikailag, taktikailag és mentálisan is felkészültünk a mérkőzésre, és ha a megbeszéltek szerint játszunk, akkor képesek lehetünk a jó eredmény elérésére.


A borítófotón: U19-es csapatunk hazai környezetben vágna vissza az idegenben elszenvedett vereségért


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló