Lehetőség a javításra

2019-10-04 11:39:53
Kisvárda FC

Nem elég megpróbálni nyerni, győzni is kell a szombati hazai bajnokin.

Szeptemberben mindössze két bajnokit játszott az NB I mezőnye, azokon és az augusztus végi, Mol Fehérvár elleni idegenbeli meccsen pont nélkül maradt csapatunk, a Kisvárda Master Good. A javításra szombaton van lehetőség, amikor 17 órás kezdettel az újonc Zalaegerszeget fogadjuk a Várkertben.

„Nagy lehetőséget szalasztottunk el a Ferencváros otthonában – mondta Miriuta László vezetőedző. – Egy napot még emésztettük magunkat a történteken, de túl kell tudni lépni rajta. Utólag azt mondom, hogy inkább kaptunk volna ki három nullra, és akkor mindenki azt mondaná, sokkal jobban játszott a Fradi, mi pedig gyengék voltunk. Ehelyett mindenki azt mondja, hogy jól játszottunk, és többet érdemeltünk volna, ami persze azért nem baj, mert reményt ad a folytatásra. A Zalaegerszeg ellen még nehezebb mérkőzés vár ránk, amit ellenfelünk több mérkőzésen nyújtott jó játéka is bizonyít. Jól szervezett csapat ellen lépünk pályára, Stieber Zoltán és Radó András különösen nagy erősítést jelent az újonc számára. Még egyszer mondom, nagyon nehéz mérkőzés lesz, de hazai pályán meg kell próbálnunk megnyerni. Sőt, nem elég megpróbálni, meg is kell nyerni!”

Nehezítő körülmények közé tartozik a hirtelen ősziessé vált idő és az, hogy egyre több a hiányzó a csapatban.

„A hideg az mindenkinek hideg, sokkal nagyobb gond, hogy Sztavrosz Cukalasz eltiltás miatt nem játszhat, Roman Karaszjuk sérülése nem jött rendbe, Cornel Enét derékproblémák gyötrik, Rubus Tamás sem áll rendelkezésre. Hugo Seco viszont teljes értékű, de így is kevesen vagyunk. Egyszerre úgyis csak tizenegy ember lehet a pályán, a kezdőn csak lesz három cserénk, és velük kell megnyerni ezt a mérkőzést” – jelentette ki határozottan a vezetőedző.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló