Legutóbb is ő vezette Pakson

2023-10-28 20:07:18
Kisvárda FC

Idén negyedszer, ősszel másodszor vezet nekünk meccset a vasárnapi spori.

Ebben a bajnokságban másodszor, 2023-ban negyedszer, összességében pedig 14. alkalommal vezet nekünk mérkőzést a vasárnapi, paksi bajnokink dirigense, Káprály Mihály. A 32 éves sporinak a mostani lesz a 38. „fellépése” az NB I-ben, toronymagasan nekünk vezette eddig a legtöbb meccset az élvonalban, a Paksnak eddig hatszor fújt.

Az őszi szezonban Kecskeméten találkoztunk vele (1–3), 2023-ban még pontot sem szereztünk az általa vezetett meccseken. Ő fújta a sípot a legutóbbi Paks–Kisvárda meccsen (2–0) is április 23-án, illetve ebben a párosításban 2020. november 20-án is vezetett, amikor hazai pályán 3–1-re nyertünk.

A 2024-től már FIFA-játékvezetőnek számító Káprály Mihály csapatunknak vezetett meccseinek mérlege: négy győzelem, két döntetlen és hét vereség, 14–23-as gólkülönbség. Ezeken a meccseken kétszer mutatta fel a piros lapot, mindkétszer nekünk, ugyanannak a játékosnak, Hej Viktornak. Tizenegyesből egyet ítélt a javunkra és négyet az az ellenfeleknek, a sárga lapok száma: 30–20 az ellenfelek „javára”.


OTP BANK LIGA: 11. FORDULÓ

PAKSI FC (2.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (11.)

Paks, Paksi FC Stadion, vasárnap, 15.30

Vezeti: Káprály Mihály (Becséri Gergely, Rózsa Dávid – tartalékjátékvezető: Bognár Tamás)


next match
Budapest Honvéd
Kisvárda Master Good
Budapest, Bozsik Aréna
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-11 17:00
Merkantil Bank Liga, 28. forduló