Legalább egyszer mindenki legyőzve
Mérlegen a 2021-2022-es bajnoki év: Fókuszban a pontok, a helyezések és az eredmények.
Első két NB I-es évünkben rendre volt olyan ellenfél, amely ellen csapatunk bezsebelte a lehetséges kilenc pontot. 2018-2019-ben az MTK, a rá következő évben a Budapest Honvéd ellen, ráadásul úgy, hogy akkor mindkét csapattal kétszer játszottunk idegenben és csak egyszer otthon.
Azokban az években a kiesés elkerüléséért voltunk versenyben, ezek a győzelmek is kellettek a bennmaradáshoz. Tavaly és a mostani bajnokságban viszont nem volt olyan csapat, amely ellen százszázalékosak lettünk volna – igaz, olyanok sem, amelyekkel szemben egyetlen pontot sem szereztünk. Így lettünk előbb ötödikek, most pedig ugye másodikok. Nem győzzük hangsúlyozni, mindössze négy csapat (Fradi, Mol Fehérvár kétszer-kétszer, Honvéd, Mezőkövesd egyszer-egyszer) ellen szenvedtünk vereséget, a többi hét riválissal szemben a teljes bajnokságban veretlenek maradtunk, és mindenkit legyőztünk legalább egyszer!
A szerzett gólok és pontok tekintetében is a hét volt a legmagasabb érték, amit elértük, pontból négy, gólból két csapat ellen szereztünk ennyit. A kettő metszete a ZTE és az MTK, velük szemben mindkét kategóriában elértük a hetes értéket.
AZ EGYES ELLENFELEKKEL SZEMBEN SZERZETT GÓLJAINK ÉS PONTJAINK SZÁMA
Ellenfelek | Gólok 1. kör | Gólok 2. kör | Gólok 3. kör | Gólok összesen | Pontok összesen |
Ferencváros | 2 | 0 | 1 | 3 | 3 |
Puskás Akadémia FC | 1 | 1 | 0 | 2 | 5 |
Mol Fehérvár FC | 1 | 2 | 3 | 6 | 3 |
Újpest FC | 0 | 0 | 2 | 2 | 5 |
Paksi FC | 2 | 3 | 1 | 6 | 5 |
DVSC | 2 | 0 | 1 | 3 | 7 |
Zalaegerszegi TE FC | 5 | 0 | 2 | 7 | 7 |
Bp. Honvéd | 1 | 3 | 1 | 5 | 4 |
Mezőkövesd Zsóry FC | 2 | 2 | 1 | 5 | 6 |
MTK Budapest | 2 | 5 | 0 | 7 | 7 |
Gyirmót FC Győr | 2 | 1 | 1 | 4 | 7 |
Összesen: | 20 | 17 | 13 | 50 | 59 |
Hazai pályán a teljes OTP Bank Ligában miénk volt a legeredményesebb csapat 2021-2022-ben, a mérlegünk: 16 meccs, 11 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség 32–17-es gólkülönbség, 36 pont
Az idegenbeli tabellán harmadikok vagyunk: 17-5-8-4, 18–17, 23
Az első félidei eredmények alapján: 33-11-15-7, 26–20, 48
A második félidei eredmények alapján: 33-13-14-6, 24–14, 53
A fotón: A hét 2–1-es győzelem közül a hetedik az Újpest elleni volt
Fotó: Móricz Csaba
A mérkőzések több mint felén, összesen 19-szor szereztük meg mi a vezetést, ezek közül 13-t nyertünk meg, három-három döntetlen és vereség mellett. Az ellenfelek hatszor kerültek velünk szemben előnybe, ezeken a meccseken háromszor fordítani tudtunk és nyertünk, kettőt mentettünk döntetlenre és hármat veszítettünk el. A fennmaradó hat meccs 0–0-s eredményt hozott. Gólnélküli döntetlennél csak 2–1-re végeztünk többször, összesen hétszer, abból háromszor már az első három fordulóban.
A 2021-2022-es bajnokságban született eredményeink gyakorisága. 2–1: 7 alkalommal. 0–0: 6. 1–2: 4. 1–0: 4. 1–1: 3. 2–0: 2. 5–0: 2. 2–2: 1. 0–4: 1. 3–2: 1. 3–3: 1. 3–5: 1.
Ezek a mutatók pedig azt eredményezték, hogy csapatunk a bajnokság első pillanatától kezdve a dobogón állt – ezt a mezőnyből egyetlen más résztvevő sem mondhatta el magáról.
A borítófotón: A Ferencváros otthonában mindkét meccsen volt esélyünk a döntetlenre – az egyiket meg is lovagoltuk