„Küzdjetek az első osztályért!”

2020-06-20 09:51:56
Kisvárda FC

A Várkerti Vitézek meglepték a Kaposvárra induló csapatot – Bódog Tamás vezetőedző is értékelte a gesztust.

A szurkolók lesben álltak. Majd, amikor a játékosok a stadion épületéből elkezdtek szállingózni a Kaposvárra induló buszhoz lecsaptak, és – a csapat éltetésébe kezdtek. Hogy a futballisták már az indulás pillanatától kezdve érezzék, velük vannak, ők is mindent megtesznek a remélt vasárnapi győzelemért.

Felharsantak a jól ismert szurkolói dalok, a futballisták leszálltak a buszról és tapssal, pacsizással köszönték meg a gesztust. Amikor pedig visszaszálltak, mi más lehetett volna az útravaló a Várkerti Vitézek részéről, mint hogy „küzdjetek az első osztályért”.

„Nagyon jó érzés, hogy a szurkolók ilyen módon is kifejezték, a csapat mellett állnak, és bízom benne, akik elkísérnek bennünket Kaposvárra, azok bele is hajszolnak bennünket a győzelembe – nyilatkozta a busz és a szurkolók között állva Bódog Tamás vezetőedző. – Természetesen a játékosok e nélkül is tudják, hogy mi forog kockán, és mekkora is a tét, azzal is tisztában vagyunk, hogy nehéz dolgunk lesz, de remélem, megszerezzük a győzelmet.”

Ha a Kaposvár pozíciójára nézünk, akár kötelezőnek is nevezhető a győzelem, de mióta kiderült, hogy a somogyiak kiestek, mintha lekerült volna a teher a vállukról, és elkezdtek felszabadultan és eredményesebben futballozni. Ebben a bajnokságban egyáltalán létezik olyan, hogy kötelező győzelem?

„Kötelező győzelem nincs, de ha csapatunk benn akar maradni, akkor az utolsó helyezett ellen, még az otthonában is, győznünk kell” – mondta Bódog Tamás, mielőtt felszállt volna a buszra.

Kapcsolódó videó

Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:45
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló