Kupameccs után volt már döntetlen

2022-08-26 14:26:46
Kisvárda FC

A Fehérvár ellen eddig csakis hazai környezetben tudtunk pontot szerezni. VIDEÓK

Minthogy a Fehérvár is azon csapatok körébe tartozik, amelyik ötödik éve tartó élvonalbeli tagságunk alatt folyamatosan ellenfelünk, ezért a Vidivel is a 13. egymás elleni mérkőzésünk következik. A klubtörténet első élvonalbeli meccsén az akkor bajnoki címvédő fehérváriak voltak az ellenfeleink, akkor vereséget szenvedtünk, ahogy azóta további hét alkalommal is.

A Fehérvár otthonából soha egyetlen pontot sem tudtunk elhozni, holott a tavasszal idegenben játszott meccsen 3–0-ra vezettünk, aztán kaptunk ötöt. Hazai pályán nem ennyire tragikus a helyzet, a Vidi egyszer nyert a Várkertben, az azóta játszott három meccsen veretlenek vagyunk ellene, kétszer, ahogy legutóbb is 2–1-re nyertünk, közte pedig – az akkori fehérvári edző, Szabics Imre bemutatkozása alkalmával 0–0-ra végeztünk.

Volt már hasonló a helyzet, hogy a Fehérvár csütörtökön játszott nemzetközi kupameccset követően volt a vendégünk, akkor, 2018 októberében 2–2-es döntetlent értünk el ellene.

A Mol Fehérvár FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 12 mérkőzés, 2 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 11–27-es gólkülönbség

Hazai pályán: 5-2-2-1, 6–6

Idegenben: 7-0-0-7, 5–21

Gólszerzőink: Sassá 2, Brana Ilics, Szlobodan Szimovics, Jasmin Mesanovic, Lazar Csirkovics, Jasir Asani, Claudiu Bumba, Jaroslav Navrátil, Driton Camaj 1-1. Öngól: Stopira

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas, Melnik 9-9, illetve Nego, Stopira 10-10

A Mol Fehérvár FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2018-2019

1. FORDULÓ

2018. július 21.

MOL VIDI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–0 (3–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1744 néző, v.: Bognár T. (Buzás, Georgiou – Solymosi, Zierkelbach)

VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Tamás K. – A. Hadzic (Nikolov, 70.), Kovács I., Pátkai, Varga J. – Lazovics (Sós B., 58.), M. Scsepovics (Sz. Scsepovics, a szünetben). Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Parcvanija, Izing, Jánvári – Lucas – Lukjancsuk (Beriosz, 39.), Karaszjuk, Misic (Gosztonyi, 78.), Vári B. – Ilics (Hej, a szünetben), Sinder. Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Lazovics (1–0) a 16., M. Scsepovics (2–0) a 35., Juhász R. (3–0) a 43., Sz. Scsepovics (4–0) a 93. percben. Kiállítva: Vári B. a 12. percben

A mérkőzés összefoglalója:

12. FORDULÓ

2018. október 28.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL VIDI FC 2–2 (1–2)

Várkerti Stadion, 2232 néző, v.: Vad (Tóth V., Berettyán – Németh Á., Kulcsár K.).

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics – Gosztonyi (Ilics, 62.), Misic (Karaszjuk, 84.), Sassá – Horváth Z. (Milevszkij, 60.). Vezetőedző: Dajka László

MOL VIDI: Kovácsik – Fiola (Berecz Zs., 84.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Kovács I., Nikolov (Huszti, 77.), Pátkai – Hodzic (Milanov, 73.), M. Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

Gólszerző: Nego (11-esből, 0–1) a 17., Sassá (1–1) a 26., Pátkai (1–2) a 39., Stopira (öngól, 2–2) a 74. percben

A mérkőzés összefoglalója:

23. FORDULÓ

2019. március 2.

MOL VIDI FC–KISVÁRDAMASTER GOOD 2–1 (0–1)

Székesfehérvár, 1975 néző, v.: Berke (Ring, Szalai B. – Pintér Cs., Molnár A.)

VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Milanov (Hodzic, 61.), A. Hadzic, Elek Á. (Nikolov, 82.), Huszti – M. Scsepovics (Pátkai, 88.), Kovács I. Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. (Protics, 85.) – Karaszjuk, Lucas – Grozav, Cukalasz, Hugo Seco (Sassá, 56.) – Ilics (Horváth Z., 80.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Ilics (0–1) a 32., Kovács I. (1–1) az 59., Hodzic (2–1) a 70. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

5. FORDULÓ

2019. augusztus 31.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 3679 néző, v.: Berke (Szert, Márkus T. – Solymosi, Vad)

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Nego, Juhász R., Muszliu, Hangya – Petrjak, Nikolov, Milanov (Elek Á., 75.), Huszti Sz. (A. Hadzic, 84.) – Hodzic, Kovács I. (Fiola, 84.). Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz (Rubus, 66.), Ene, Protics – Karaszjuk (Tischler, 81.), Lucas – Gosztonyi (Bumba, 64.), Cukalasz, Kovácsréti – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

Gólszerző: Muszliu (1–0) a 41., Milanov (2–0) az 56., Hodzic (3–0) a 77. percben

A mérkőzés összefoglalója:

16. FORDULÓ

2019. december 14.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 0–2 (0–1)

Várkerti Stadion, 2350 néző, v.: Berke (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Németh Á., Ducsai)

KISVÁRDA: Zöldesi – Hej, Kravcsenko, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk (Bumba, 71.) – Gosztonyi (Hugo Seco, a szünetben), Cukalasz, Kovácsréti (Tischler, a szünetben) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Rus, Juhász R., Muszliu (Fiola, 91.), Stopira – Nego, Elek Á., Pátkai – Kovács I., Petrjak (Nikolov, 75.) – Futács (Milanov, 89.). Vezetőedző: Joan Carrillo

Gólszerző: Rubus (öngól, 0–1) a 42., Pátkai (0–2) a 47. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2020. június 6.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 1325 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Garai P. – Bogár, Iványi Z.)

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Rus (Hangya, 73.), Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai M., Nyári (Elek Á., 62.) – Nego (Kovács I., 84.), Houri (Bamgboye, 62.), Petrjak (Hodzic, 62.) – Nikolics. Vezetőedző: Joan Carrillo

KISVÁRDA: Dombó – Melnik (Gosztonyi, 59.), Ene, Rubus, Baranyai Á. – Lucas (Sassá, 83.), Karaszjuk – Hej, Cukalasz (Tischler, 59.), Bumba (Kovácsréti, 59.) – Viana (Jelena, 59.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Nego (1–0) a 16., Nikolics (2–0) a 87. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

5. FORDULÓ

2021. január 27.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó (Szalai B., Medovarszki J. – Pillók, Németh Á.)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ene (Melnik, 30.), Csirkovics, Leoni – Lucas (Zlicsics, 87.), Szimovics – Sassá (Kovácsréti, 76.), Karabeljov, Bumba (Navrátil, 76.) – Viana (Jelena, 87.). Vezetőedző: Supka Attila

FEHÉRVÁR: Rockov – Bolla (Szabó L., 83.), Rus, Stopira, Fiola – Alef, Pinto (Hangya, 62.), Houri (Kovács I., 74.) – Petrjak (Nego, 62.), Zivzivadze (Nikolics N., 74.), Bamgboye. Vezetőedző: Márton Gábor

Gólszerző: Szimovics (1–0) a 22., Fiola (1–1) a 28., Sassá (2–1) az 58. percben

A mérkőzés összefoglalója:

16. FORDULÓ

2020. december 18.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. V.: Káprály (Szalai B., Márkus T. – Zierkelbach, Ducsai)

FEHÉRVÁR: Rockov – Bolla, Rus, Stopira, Hangya – Alef – Petrjak (Géresi, 83.), Pinto (Szabó L., 88.), Houri, Bamgboye – Zivzivadze (Nikolics N., 70.). Vezetőedző: Márton Gábor

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz (Szőr, 67.) – Sassá, Bumba (Zlicsics, a szünetben), Kovácsréti (Navrátil, 55.) – Camaj (Horváth Z., 55.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Bamgboye (1–0) a 8., Petrjak (2–0) a 46., Bamgboye (3–0) a 87. percben. Kiállítva: Hej a 70. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2021. április 4.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 0–0

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Pintér Cs. (Tóth V., Horváth R. – Andó-Szabó, Lovas)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ene, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Navrátil (Camaj, 34., Kovácsréti, 71.), Bumba, Sassá (Ötvös, 87.) – Viana (Horváth Z., 71.). Vezetőedző: Supka Attila

FEHÉRVÁR: Kovács D. – Bolla, Muszliu, Stopira, Hangya (Rus, a szünetben) – Fiola, Pinto – Nego, Nikolics N. (Szabó L., 73.), Petrjak – Zivzivadze (Bamgboye, 38.). Vezetőedző: Szabics Imre

Kiállítva: Fiola a 35. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2021-2022

4. FORDULÓ

2021. augusztus 21.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–1 (1–0)

Székesfehérvár, 2600 néző, v.: Berke (Márkus T., Szalai D.)

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Fiola, Rus, Stopira, Heister – Makarenko, Szendrei N. – Dárdai P., Nikolics (Muszliu, 55.), Petrjak – Zivzivadze (Szabó L., 89.). Vezetőedző: Szabics Imre

KISVÁRDA: Dombó – Hej (Prenga, 72.), Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnik (Zlicsics, 79.), Karabeljov (Lucas, 67.) – Navrátil (Nagy M. K., 66.), Bumba, Asani (Czérna, 66.) – Mesanovic. Vezetőedző: Joao Janeiro

Gólszerző: Zivzivadze (1–0) a 44., Dárdai P. (2–0) a 75., Mesanovic (2–1) a 91. percben

Kiállítva: Stopira az 63., Fiola a 95. percben

A mérkőzés összefoglalója:

15. FORDULÓ

2021. december 5.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 2–1 (2–1)

Várkerti Stadion, 1521 néző, v.: Solymosi (Tóth V., Medovarszki)

KISVÁRDA: Dombó – Peteleu, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik, Szimovics – Asani (Navrátil, 67.), Ötvös (Karabeljov, 78.), Bumba (Camaj, 78.) – Mesanovic (Kravcsenko, 92.). Megbízott vezetőedző: Erős Gábor

FEHÉRVÁR: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Dárdai P. (Kovács I., 71.), Szendrei N. (Lüftner, 26.), Makarenko, Petrjak – Kodro, Nikolics N. (Zivzivadze, 79.). Vezetőedző: Szabics Imre

Gólszerző: Csirkovics (1–0) a 4., Asani (2–0) a 22., Nikolics (2–1) a 27. percben

A mérkőzés összefoglalója:

26. FORDULÓ

2022. április 2.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 5–3 (2–3)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 2054 néző, v.: Erdős (Kóbor, Horváth Z.)

FEHÉRVÁR: Kovács D. – Bese, Rus, Stopira – Nego, Fiola, Zulj (Makarenko, 72.), Bamgboye (Petrjak, 72.), Hangya – Nikolics (Kovács I., 93.), Kodro (Sabanov, 87.). Vezetőedző: Michael Boris

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni (Peteleu, 84.) – Melnik, Karabeljov – Navrátil, Ötvös (Zlicsics, 63.), Bumba (Asani, 70.) – Camaj (Nagy M. K., 85.). Vezetőedző: Erős Gábor

Gólszerző: Bumba (0–1) a 8., Navrátil (0–2) a 10., Camaj (0–3) a 12., Nikolics (1–3) a 15., Bamgboye (2–3) a 18., Zulj (3–3) az 59., Kodro (4–3) a 80., Nikolics (11-esből, 5–3) a 85. percben. Kiállítva: Kravcsenko a 83. percben

A mérkőzés összefoglalója:



A borítófotón: A két csapat legutóbbi, Kisvárdán játszott mérkőzésén Jasir Asani gólja is kellett a győzelmünkhöz

Fotó: Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló