Különleges, mint a válogatottban mindig

A bolgárok színeiben győztes meccsen szereplő játékosunk tudta, hogy nem járhat úgy, mint a Fehérvár ellen.
Kilencedik válogatott mérkőzésen szerepelt Janisz Karabeljov – harmadszor kisvárdai játékosként. Azóta csak győztes válogatottban szerepelt bolgár középpályásunk hazája válogatottjában, hiszen a szerdai, ciprusi, barátságos meccs (2–0) előtt szeptemberben a Gibraltár (5–1) és az Észak-Macedónia elleni (1–0) sikereknek volt a részese a Nemzetek Ligájában.
„Nagyon jól éreztem magam a pályán, a válogatottban mindig különös érzés játszani, így volt ez most is – mondta megkeresésünkre Janisz Karabeljov, aki a szünetben állt be a ciprusi Larnacán győztes bolgár csapatba. Rögtön a beállása után sárga lapot kapott, ami azért sem jött jól, mert a múlt vasárnapi, fehérvári bajnokin (1–4) is két sárga lappal állították ki. – Ilyemkor a futballra koncentrál az ember, de persze eszembe jutott, hogy nem kellene úgy járnom, mint az utolsó bajnokin. Rájöttem, és tudom, hogy akkor hibáztam, de nem tudom visszapörgetni az idő kerekét, viszont tanulnom kell a szituációból, és nem árt óvatosabbnak lennem. Legközelebb vasárnap Luxemburg vendégeként lépünk pályára, a ciprusi meccs után visszatértünk Bulgáriába, és szombaton utazunk Luxemburgba.”
Csütörtökön újabb két játékosunk juthat szóhoz a válogatott színtéren: Mario Ilievszki az U21-es északmacedón válogatottal ugyancsak Larnacán, Ciprus ellen, Driton Camaj pedig Montenegró színeiben hazai pályán Szlovákia ellen léphet pályára.
A borítófotón: Janisz Karabeljov (piros mezben, balra) a bolgár válogatott színeiben is a 8-as mezt viselte a ciprusi mérkőzésen

