Kötelesség, de egyben alap is

2024-04-26 19:25:07
Kisvárda FC

A kupa után vissza a bajnokságba: hárommeccses veretlenségi sorozatunk meghosszabbítására van szükség a remény életben tartásához. BEHARANGOZÓ

A Ferencváros elleni pontszerzés és a Pakson előnyről elvesztett kupaelődöntő után vasárnap hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést NB I-es csapatunk. Az ellenfél a Fehérvár FC lesz, amely az utóbbi hetek remeklésének is köszönhetően immár második a tabellán, és saját kezében van annak a lehetősége, hogy ezüstérmesként zárjon. Ezzel szemben csapatunk számára az utolsó négy fordulóban nemcsak a minimum kilenc pont megszerzése, hanem az egyéb körülmények kedvező alakulása is szükséges a bennmaradás kiharcolásához, miközben az is előfordulhat, hogy a maximális 12 pont begyűjtésével sem tud a vonal fölé kerülni a Kisvárda Master Good.

„Nagyon csalódottak voltunk a paksi kupaelődöntő elvesztése után, nagyon sokat reméltünk attól a mérkőzéstől, hiszen a szurkolók mellett a klub és a csapat számára is óriási dolog lett volna, ha kupadöntőt tudtunk volna játszani – nyilatkozta Feczkó Tamás, csapatunk vezetőedzője. – Maradt a bajnokság, és nemcsak a kötelességünk, hanem az alapot jelenti, hogy a végsőkig kell küzdenünk. Ha ez megtörténik, akkor az utolsó fordulóig esélyünk lehet a bennmaradás kiharcolására, ahhoz viszont az addigi mérkőzéseinket mind meg kell nyernünk.”

Az ellen a Fehérvár ellen is, amellyel szemben a mostani bajnokságban eddig nagyon nem ment: októberben idegenben 1–0-s vezetésről szenvedtünk 3–1-es vereséget, majd február 7-én – immár Feczkó Tamás irányítása mellett csak a hajrában sikerült szűkíteni a kétgólos hátrányon (1–2). Azóta „több” lett a csapat annyival, hogy kegyen esély a vasárnapi bajnoki megnyerésére?

„A legutóbbi egymás elleni mérkőzés a vendégek vezető gólja után óriási csalódást okozott a számomra – emlékezett a vezetőedző. – Azóta sokat fejlődött a csapat, de ez elmondható a vendégekről is, hiszen nem véletlenül állnak a második helyen, ledolgozva a Pakssal szemben meglévő jelentős hátrányukat. A bajnok és az addigi második helyezett után egy héten belül most következik a jelenleg ezüstérmes pozícióban lévő csapat, vagyis jelentős erőpróbák közepette vagyunk. Tudjuk jól, hogy nagyon jó formában van a Fehérvár, de hazai pályán mindenféleképpen győzelemre kell játszanunk, és ha az utóbbi hetek bajnoki formáját hozzuk, akkor megoldható lehet a feladat.”


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló