Korbács nélkül, kellő tisztelettel

2021-11-11 12:36:26
Kisvárda FC

INTERJÚ megbízott vezetőedzőnkkel, Erős Gáborral.

Erős Gáborral többféle minőségében készítettünk már interjút, megszólalt játékosként, utánpótlásedzőként, a tartalékcsapat trénereként és a felnőtt csapat asszisztensedzőjeként is. Szerdától ő tölti be NB I-es legénységünknél a megbízott vezetőedzői szerepkört, a megbízatása az esztendőből hátralévő öt meccsre (Gyirmót idegenben, MTK és Fehérvár hazai pályán, Mezőkövesd idegenben és Puskás Akadémia itthon) szól. Úgyhogy ezt az interjút már ebbéli minőségében adta csapatunk korábbi játékosa, közönségkedvence.


Amennyire megtisztelő, annyira felelősségteljes ez a szerepkör?

Ez így van. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy ezt a feladatot kaptam, de természetesen ez nagyon komoly felelősséggel is jár. Azonosulni tudok azzal, hogy öt meccsre szól a megbízatásom, hiszen évek óta tagja vagyok a szakmai stábnak, ott próbálok segíteni, ahova hívnak, amivel megbíznak, a stábbal együtt most ezt a feladatot kell megoldanunk úgy, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint dolgozzunk. Bízunk benne, hogy ezen az öt mérkőzésen eredményesen szerepelünk majd.


Kell-e változtatni valamin, vagy folytatja tovább azt az irányvonalat a csapattal, amelyen az elmúlt fél évben jártak?

Nemcsak az elmúlt fél évről beszélhetünk, hiszen itt elég szisztematikus a munka évek óta. Rendkívül jó kapcsolatot ápoltam eddigi vezetőedzőnkkel, Joao Janeiróval, rengeteget tudtam tőle tanulni, és szeretném azt folytatni, amit ebben a szezonban vele elkezdtünk.


A szakmai stábban az asszisztensedző általában a jó zsaru szerepét tölti be a játékosok előtt. Az látszott, hogy Joao Janeirónak nagyon közvetlen volt a kapcsolata a futballistákkal. Önnél elő fog kerülni a korbács, vagy az öltözőn belüli közvetlenebb kommunikáció híve lesz?

Az első dolog az volt, amit a srácoknak hangsúlyoztam, nem szeretném túljátszani a szerepemet, és tisztában is vagyok vele, hogy ez a feladat mivel jár. Megpróbálom megtalálni velük azt a közvetlen kapcsolatot, amely mellett nem kell korbácsot használni. Profi játékosokról beszélünk, tudják, mi fontos nekik és a csapatnak is, úgyhogy szerintem nem lesz ezzel probléma. Megvan a kölcsönös tisztelet, ami alapján bízom a sikeres együttműködésben.


Miről szól ez a hét, amelynek végén sem bajnoki, sem pedig edzőmérkőzés nem szerepel a programban?

Arról, hogy picikét ismerkedünk a feladattal, illetve az új stábtaggal, az asszisztensedzőként hozzánk belépő Gerliczki Mátéval. Nem jött rosszul, hogy nincs bajnoki meccsünk a hétvégén, kicsit ismerkedünk egymással ebben a felállásban is, még úgy is, ha évek óta együtt dolgozunk, csak eddig más minőségben kaptam szerepet. Készülünk ezen a héten is a következő ellenfélből, de a közvetlen felkészülés a következő bajnokira hétfőtől indul.


Ha már Gyirmót... Az élet azért nagy rendező, hogy korábbi csapata ellen mutatkozik majd be megbízott vezetőedzőként.

Ennél csak lett volna pikánsabb, ha az ETO FC Győr lenne az első ellenfél... Gyirmóton nagyon szép éveket töltöttem el, ott van az otthonom is, körülbelül öt percre lakom a pályától. Nagyon szeretem és tisztelem azt a klubot, de azt is el kell mondanom, hogy nyolc éve vagyok Kisvárdán, úgyhogy természetesen a Kisvárda sikereiért dolgozom, és ezt a várost is nagyon megszerettem, az otthonomnak tekintem.


A borítófotón: Erős Gábor (jobbra) meg tudja mutatni segítőjének, Gerliczki Máténak, hogy mi a helyes irány


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló