Kiváló kezdés

2021-08-01 14:51:26
Kisvárda FC

Tartalékcsapatunk magabiztos győzelmet aratott a Sényő ellen, az NB III nyitófordulójában.

NB III KELETI CSOPORT: 1. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II–SÉNYŐ-CARNIFEX FC 3–0 (1–0)

Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 150 néző. V.: Zimmermann.

Kisvárda II: Németh M. – Králik, Vass O., Rubus – Czene (Honcsar, a szünetben), Szőr, Avetiszjan (Bíró R., 85.), Sikorszki – Czérna (Kirjuhin, 75.) – Gosztonyi (Starosta, 65.), Himics. Edző: Kocsis János

Sényő: Nagy M. – Tóth M., Klepács, Szilvási, Farkas M. – Fabu – Kapacina V., Vámos (Schmidt, 69.), Lakatos I. L., Orosz M. – Toldi. Edzők: Fiumei Viktor és Imrő László

Gólszerzők: Szőr (10.), Honcsar (67.), Kirjuhin (81.).

Kocsis János: – Az időjárás néhány dolgot azért áthúzott, mivel a nyolcadik percben félbeszakadt a mérkőzés. Utána egy picit mást kellett játszanunk, hiszen a pályához is alkalmazkodnunk kellett, illetve be kellett látnunk, hogy a szerkezet, amit próbáltunk, az nem nagyon működött az elején. Időben tudtunk váltani, és ezáltal, ha nem is maradéktalanul, de sokkal jobban néztünk már ki. Sikerült megszereznünk a vezetést, és utána stabilak voltunk. Az igazi nagy lendület akkor érkezett, amikor a cserék pályára léptek, hiszen ők nagyon sokat tettek hozzá a játékunkhoz. Ugyanakkor nagyon örülök neki, hogy akik a keretünkhöz tartoztak, mindenki kivette a részét ebből a győzelemből. Ez a csapat érdeme, hiszen a felkészülés alatt mindent megtettek, hogy az első forduló jól sikerüljön.

________________________________________________________________________________________________________________________________

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

►8. perc: A kedvezőtlen időjárás miatt félbeszakította a meccset a játékvezető.

►8. perc: A mintegy 10 perces kényszerszünet után folytatódik a találkozó.

►10. perc: GÓÓÓL! Gosztonyi szabadrúgása kipattant a kapufáról Szőr elé, aki 2 méterről a hálóba fejelte a labdát. 1–0.

35. perc: Czérna kapott sárga lapot rossz becsúszásáért.

45+1. perc: Véget ért az első félidő.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, mi kezdtük ezt a játékrészt.

58. perc: Honcsar kapott sárga lapot, mert sípszó után elrúgta a labdát.

65. perc: Gosztonyi helyett Starosta a pályán.

►66. perc: Himics kapott egy hosszú indítást, elvitte a kapus mellett, de addigra visszaértek a vendégvédők, és egyikük kivágta a gólvonalról.

►67. perc: GÓÓÓL! Egy indítást követően Starosta fejjel továbított Honcsarnak, aki a kapus mellett elpasszolta a labdát. 2–0.

69. perc: Csere a vendégeknél. Vámos helyén Schmidt folytatja.

75. perc: Cserélünk mi is. Czérna le, Kirjuhin be.

►79. perc: Egy szép összjátékot követően Starosta kapta a labdát, aki egyet tolt rajta és 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt, de a kapus résen volt és szögletre tolta a labdát.

►81. perc: GÓÓÓL! Starosta jobb oldali beadását Kirjuhin 5 méterről a hálóba fejelte. 3–0.

84. perc: Fabu sárgult be.

85. perc: Csere nálunk: Bíró Roland érkezett Avetiszjan helyére.

90. perc: Starosta visszahúzásáért Klepács kapott sárgát.

►90. perc: 3 perc a ráadás.

90+3. perc: Vége a mérkőzésnek.


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló